HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: e-egészségügy

2011-ben kezdődik az internetes orvosi konzultáció Franciaországban

Roselyne Bachelot, francia egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az országban 2011-ben fogja kezdetét venni az internetes orvosi konzultáció, és hogy az így rendelt recepteket e-mail-en vagy postai úton fogják eljuttatni a betegeknek vagy gyógyszerészüknek.

A „Journal officiel”-ben (a francia Hivatalos Közlönyben) múlt csütörtökön megjelent rendelet, mely a „Kórház, a betegek, az egészség és a térségek” elnevezésű törvény szerves részét képezi, lehetőséget teremt a betegek számára, hogy a számítógépes hálózaton keresztül távolból is részesülhessenek szakszerű ellátásban, tanácsadásban.

A Regionális Egészségügyi Hatóságok az egészségügyi szakemberekkel, a lakosság képviseletét ellátó illetékesekkel és az egészségbiztosítással való egyeztetés után, a lakossági igények ismeretében fogják engedélyezni az internetes konzultációra vonatkozó projekteket .

A rendelet által szigorúan meghatározott körülmények között, kizárólag csak azok az orvosok folytathatnak számítógépes konzultációt, akik rendelkeznek az ország területén való praktizálásra feljogosító engedéllyel. Az orvosok a számítógépen rendelt recepteket e-mail-en vagy postai úton fogják eljuttatni a betegeknek vagy gyógyszerészüknek.

A gyógyszerek visszatérítésére attól kezdve nyílik mód, amikor a Regionális Egészségügyi Hatóság a felmért lakossági igény alapján erre engedélyt ad.

Bachelot miniszterasszony úgy véli, hogy a telemedicinát alkalmazó új módszer megoldást jelenthet a Franciaország bizonyos térségeit sújtó orvoshiányra is. (ZLL)

Forrás:
Premières téléconsultations d’un médecin par internet début 2011
http://tempsreel.nouvelobs.com/actualite/societe/20101026.OBS1834/premieres-teleconsultations-d-un-medecin-par-internet-debut-2011.html
(letöltés dátuma:2010.10.26.)

Megjelenés dátuma: 2010-10-26 13:42:53