HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: Egészségpolitika

A brit Munkáspárt támadja az NHS törvénytervezet módosításait

A Munkáspárt szerint a módosítások nagy része a háziorvosi csoportok elnevezésén időzik, ami elterelheti a figyelmet a komoly kérdésekről.

Az NHS törvénytervezet ezer miniszteri módosításának több mint háromnegyede a szolgáltatások rendelését és vásárlását végző új háziorvosi szervezetek nevének változtatását érinti. A kormány kezdetben amellett állt ki, hogy a GP-k konzorciumokba tömörüljenek az egészségügyi ellátás vásárlására. David Cameron miniszterelnök szakértői csoportja, a Future Forum azonban a megnevezés megváltoztatását javasolta, mivel a „konzorcium” név azt a benyomást keltette, hogy a háziorvosok túlságosan nagy hatalommal bírnának a megreformált NHS-ben. Ezért a GP konzorciumokat „klinikai szolgáltatás-rendelő csoportoknak” (clinical commissioning groups) fogják nevezni. A csoportok igazgatói testületeiben legalább egy ápoló és egy szakorvos is helyet kap.

A bírálók szerint mindez egy bürokratikus rémálomhoz vezetett, számos értelmetlen módosítással, melyek elhomályosíthatnak néhány potenciálisan katasztrofális változtatást az NHS törvénytervezetben. Az NHS történetében fennálló leghosszabb és legbonyolultabb törvénytervezet végleges verziójáról szeptember elején szavaznak a brit parlament alsóházában.

Mivel a kormány a nyár korábbi szakaszában pusztán két hetet adott a törvénytervezet megszavazására, sokan úgy vélik, hogy alaposabb vizsgálatra lesz szükség a felsőházban annak kiderítésére, milyen hatással lesz majd a törvény a betegekre. John Healey, a Munkáspárt egészségügyi szóvivője szerint az egészségügyi bizottságnak túl kevés ideje volt az újracsomagolt NHS tervezetek alapos tanulmányozására, ami ismét azt mutatja, hogy David Cameron és kormánya keresztül akarja erőszakolni a törvényt az alsóházban. A képviselőknek csak két napjuk lesz a módosítások megvitatására, mivel - a szóvivő szerint - a miniszterelnök mindent le kíván rendezni még a pártkongresszus előtt. (SZL)

Forrás:
Randeep Rames: Labour attacks NHS bill amendments. The Guardian, http://www.guardian.co.uk/uk/2011/aug/31/nhs-bill-amendments-mainly-name-changes (letöltés dátuma: 2011.09.06.)

Megjelenés dátuma: 2011-09-08 15:23:10