HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: Forrásgyűjtés és szolgáltatáskatalógus

A kiegészítő biztosítás szerepe a fogászati ellátás térítésében – Franciaország

Az 1990-es évek óta, a kiegészítő biztosítás egyre nagyobb szerepet vállal a fogászati ellátás térítésében Franciaországban.

Míg 1995-ben a francia kiegészítő biztosítás a fogkezelések árának 31,2 százalékára nyújtott fedezetet, addig 2010-re ez az arány 37,1 százalékra emelkedett. Minthogy a társadalombiztosítás ezzel azonos arányban támogatja a fogászati ellátást, így a betegeknek kezelési költségeiknek mindössze 25,7 százalékát kell állniuk.

A Párizsban november 23-27-én tartott fogászati konferencián megjelentek beszámoltak tevékenységük humán erőforrással kapcsolatos vonatkozásairól. Eszerint az országban magánorvosként dolgozó 40 100 fogorvos 47 900 alkalmazottat foglalkoztat, és 17 800 fogtechnikussal és 4000 beszállítóval áll kapcsolatban.

Az országos statisztikák szerint, a francia lakosság fogászati kiadásai 2010-ben 9,9 milliárd eurót tettek ki, az egészségügyi kiadások 175 milliárd eurós összegéből. Ezeknek a kiadásoknak a térítése különösen kedvező a preventív célú éves konzultációk és a konzervatív kezelések (fogszuvasodás kezelése, fogkő-eltávolítás) esetén.

Ebben a két esetben csak a kötelező biztosítás által rögzített tarifák érvényesíthetőek, ugyanakkor a koronák és a hidak feltételét is tartalmazó szolgáltatások szabad díjszabásúak, így ez utóbbiaknál előfordul, hogy a betegek anyagi okokból kénytelenek lemondani a kezelésről.

A Francia Fogászati Társaság (ADF) szaktanácsadója, Dr Joël Trouillet szerint az anyagi probléma különösen azokat az állampolgárokat érinti, akiknek a keresete alig haladja meg a minimálbért, de emiatt már nem jogosultak a teljes körű egészségügyi fedezet (CMU) igénybevételére, illetve azokat, akik anyagi okokból nem tudnak kiegészítő biztosítást kötni. (ZLL)

Forrás:
Soins dentaires : la part des complémentaires en hausse. La Mutualité française, 2011.11.25.
http://www.mutualite.fr/L-actualite/Kiosque/Revues-de-presse/Acces-aux-soins-pour-un-droit-a-la-complementaire-pour-tous
The ADF 2011 Conference. Paris, 2011.11.23-27.
http://www.adf.asso.fr/cfm/site/afficher_rubrique.cfm?rubrique=39
(Letöltés dátuma: 2011.11.28.)


Megjelenés dátuma: 2011-11-28 14:14:59