HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: Egészségügyi dolgozók

A kórházi válság folytatódik Szlovákiában

A szlovák Orvosok Szakszervezete (LOZ) és a kabinet által a múlt éjjel folytatott tárgyalások nem vezettek megállapodásra, így azok az orvosok, akik felmondásukat éjfélig nem vonták vissza, megváltak eddigi munkahelyüktől. Előző munkáltatóik, az állami kórházak jelenleg a kihirdetett szükségállapot szerint dolgoznak.

A tiltakozó akció kezdetén, az ország kórházaiban dolgozó 7000 orvos közül 2400-an helyezték letétbe felmondásukat a LOZ által megfogalmazott követelések – közöttük a bérek rendezése és a kórházak részvénytársaságokká való átalakításának leállítása – alátámasztására. A szlovák Egészségügyi Minisztérium szerint a tömeges felmondás miatt jelenleg munkahelyüktől megváló orvosok száma 1226.

A tárgyalások kilenc órán át tartottak a LOZ vezetője, Marián Kollár, Ivan Uhliarik, egészségügyi miniszter, Iveta Radičová, miniszterelnök, Pavol Hrušovský, kormányszóvivő és Milan Dragula, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke között.

A minisztérium közleménye szerint, november 30-án a legszükségesebb ellátás – így a sürgősségi ellátás – Szlovákia minden kórházában elérhető volt. (ZLL)

Forrás:
Hospital Crisis Continues; over 1200 doctors are now unemployed. The Slovak Spectator, Flash News, 2011.12.01.
http://spectator.sme.sk/articles/view/44691/10/hospital_crisis_continues_over_1200_doctors_are_now_unemployed.html
(Letöltés dátuma: 2011.12.01.)

Megjelenés dátuma: 2011-12-01 12:30:03