HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: Egészségügyi dolgozók

A visegrádi országok orvosai közösen tiltakoznak az alacsony bérek és a reformok ellen

A cseh, magyar, lengyel és szlovák orvos-szakszervezetek együttes tiltakozó akciót terveznek novemberre, amikor elsősorban az alacsony kórházi keresetek és az egészségügy piacosítására irányuló reformok ellen kívánnak tiltakozni.

A cseh, magyar, lengyel és szlovák orvosok szakszervezetei közösen követelik a kórházi orvosok kereseteinek emelését, és ellenzik azokat a reformokat, amelyek korlátozzák az egészségügy állami ellátásként való nyújtását – nyilatkozta a Cseh Orvosi Kamara (CLK) vezetője, Milan Kubek a Cseh Hírügynökségnek (CTK).

A visegrádi országok orvosai azt tervezik, hogy novemberben egy szimbolikus közös tiltakozó akciót tartanak, melynek részleteit eddig nem ismertették. A cseh orvosi szakszervezetek csak annyit árultak el, hogy a a tiltakozó akció sikertelensége esetén tömeges álláselhagyásokra lehet számítani. A cseh és szlovák orvosok az elmúlt években tömegesen fenyegettek felmondással, melynek révén érvényre tudták juttatni követeléseiket.

A visegrádi országokból számos orvos vállal munkát a nyugat-európai országokban, elsősorban a jobb kereseti feltételek miatt. Kubek szerint ez különösen Lengyelországban jelent problémát, ahonnan mintegy 20 ezer orvos vándorolt ki az elmúlt évtizedben, ugyanakkor a bevándorló orvosok száma meglehetősne csekély. Csehországban a megüresedett pozíciókat külföldi – általában szlovák – orvosok töltik be. Elmondása szerint mintegy 2500 szlovák orvos dolgozik Csehországban, ám ha ők is Nyugat-Európába vándorolnak, az a cseh egészségügyi rendszer összeomlásához vezethet.

Kubek szerint a visegrádi országok megkerülik azt az EU-s szabályozást, miszerint az orvosok heti maximum 48 órát dolgozhatnak. Úgy véli: a politikusok visszaélnek azzal a ténnyel, hogy a kórházi orvosoknak szükségük van a túlóráért kapott keresetekre, ezért nem panaszkodnak az uniós szabályozás megsértése miatt. Álláspontja szerint néhány nagy pénzügyi csoport a piaci alapú egészségügyi szolgáltatások anyagi előnyeit szeretné kiaknázni, ez azonban ronthatja az ellátás elérhetőségét, minőségét és biztonságát. Példaként a cseh Agel és a szlovák Penta csoportot említette.

Pavel Veprek, az Obcan (Polgár, egy elsősorban egészségüggyel foglalkozó polgárjogi csoport) vezetője szerint a visegrádi országok egészségügyi rendszereinek számos különböző problémával kell szembenézniük, amelyeknek egyetlen közös pontja az, hogy az orvosok szakszervezetei elégedetlenek a keresetekkel. Úgy véli, hogy a cseh orvosok anyagi helyzete jobb a másik három visegrádi országban élő kollégáiknál, és erőteljesen elutasította azt a nézetet, miszerint a cseh kórházakban dolgozó összes orvos alapkeresete nagyjából ugyanannyi, mint a szomszédos országokban. Szerinte a sikeres kórházakban dolgozó cseh orvosok többet keresnek, mint a sikertelen kórházakban dolgozók.

Az OECD 2010-es adatai szerint Csehországban 1000 lakosra 3,6 orvos jutott, miközben Lengyelországban ez az aránya csak 2,2 volt. Az orvosként és ápolóként végzettek aránya szintén Lengyelországban volt a legalacsonyabb a visegrádi országok között. Ugyanebben az évben a GDP egészségügyre fordított részaránya Szlovákiában volt a legmagasabb (9 százalék), amelyet Magyarország (7,8 százalék), Csehország (7,5 százalék) követett, a legalacsonyabb pedig Lengyelországban volt (7 százalék).(AZS)

Forrás: Visegrad Group doctors against low pay, reforms. Prague Monitor, 2012.07.30. http://praguemonitor.com/2012/07/30/visegrad-group-doctors-against-low-pay-reforms

(letöltés: 2012.08.01.)

Megjelenés dátuma: 2012-08-01 15:02:37