HealthOnline cikkek

Ország:

Témakör: Események

Betegbiztonsági hét – Franciaország. 2012. november 26-30.

Franciaországban, az Egészségügyi Minisztérium által idén novemberben, a tavalyi „Betegbiztonsági hét” után másodszorra sorra kerülő betegbiztonsági rendezvény iránt már jelenleg is számos egészségügyi szakember nyilvánította ki érdeklődését, így a regisztrált résztvevők száma már most meghaladja a 2011-es eseményen való részvételt.

A franciaországi rendezvény az előzetes elgondolások szerint a betegbiztonsági projektek egész sorát vonultatja majd fel: a betegek és az egészségügyi szakemberek, orvoscsoportok figyelmének ráirányítása a biztonsági intézkedések fontosságára, kézhigiénével kapcsolatos képzések, a szolgáltatások színvonalával és biztonságával foglalkozó ülésszakok, tájékoztató brosúrák terjesztése az egészségügyi intézményekben és a rendelőkben, a Regionális Egészségügyi Hatóságok aktív fellépésre való mozgósítása, etc.

A francia Egészségügyi Minisztérium minden eddiginél fokozottabban kívánja ösztönözni az egészségügyi szakembereket és a betegek képviselőit a betegellátás biztonsága érdekében hozandó intézkedésekre. 2012. október 7.-ig, a minisztérium ingyenes brosúrákat és a rendezvénnyel kapcsolatos plakátokat bocsát a nagyközönség és az illetékesek rendelkezésére.

A november 26-30. között tartandó „Betegbiztonsági hét”, idén a kézhigiénével kapcsolatos éves feladatokra is összpontosít, és jelmondata: „Az én részvételem is alapvetően fontos a biztonságosabb egészségügyi ellátáshoz”. A rendezvény négy fő témaköre:

- az ellátással kapcsolatos fertőzések megelőzése kézhigiéné révén,
- a gyógyszerek megfelelő alkalmazása,
- a kommunikáció elősegítése,
- a fájdalomérzet kezelése. (ZLL)

Forrás :
Semaine de la sécurité des patients : professionnels de santé et représentants de patients, rejoignez la dynamique !Ministère des Affaires sociales et de la Santé, 2012.09.20.
http://www.sante.gouv.fr/semaine-de-la-securite-des-patients-professionnels-de-sante-et-representants-de-patients-rejoignez-la-dynamique.html
Semaine de la sécurité des patients du 26 au 30 novembre 2012 : « engageons-nous pour des soins plus sûrs », Ministère des Affaires sociales et de la Santé, 2012.09.20.
http://www.sante.gouv.fr/semaine-de-la-securite-des-patients-du-26-au-30-novembre-2012-engageons-nous-pour-des-soins-plus-surs.html
(Letöltés dátuma:2012.09.24.)

Megjelenés dátuma: 2012-09-26 14:06:42