HealthOnline cikkek

Ország: Szlovákia

Témakör: Fekvőbeteg ellátás

Tervek egy korszerű kórházlétesítmény felállítására a Rázsochy kórházprojekt megvalósításának folytatása helyett - Szlovákia

Szlovákiában az 1987-ben elindított és mind eddig befejezetlen Rázsochy kórházprojekt megvalósításának folytatása helyett, július 3-án döntés született egy, a kor igényeinek megfelelő új kórházlétesítmény felállításáról.

Zuzana Zvolenská, egészségügyi miniszter június 28-án, javaslatot terjesztett elő egy új egészségügyi intézmény felállítására a már romló állagú hatalmas épületegyettesből álló Rázsochy- komplexum továbbépítése helyett. A miniszter asszony a terv ismertetésekor bejelentette, hogy a döntés előkészítéséhez elsősorban a főváros lakosságának igényei és nem a Rázsochy kórházprojekt hasznosítása szolgált alapul. (A komplexum felállítása 33 millió eurót emésztett fel, és a terület, amelyen található 19 millió eurós értéket képvisel.)

Az új kórházlétesítményről szóló döntés értelmében az Egészségügyi Minisztérium a Comenius Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) egyetértésével egy Biomedicinai, Oktatási és Kutatópark (BioMedPark) létrehozására készül, melynek feladatául tűzik ki a kutatási és oktatási területek rendkívül színvonalas egészségügyi ellátással való egyesítését.

Az Egészségügyi Minisztérium az új intézmény helyszínét - a St Michael Hospital (honvéd-kórház) más helyszínre való helyezésével - egy olyan területen jelöli ki, mely lehetővé teszi az új kórház és a közeli egyetemi és kutatóintézetek közötti fizikai összekapcsolódást. A továbbiakban ezen a helyen a tervek szerint orvosi és gyógyszerészeti fakultások felállítására is sor kerül.

A BioMedPark az elképzelések szerint 775 ággyal és évente 40 000 hospitalizációt lehetővé tevő kapacitással fog rendelkezni. A projekt előrelátható költsége ÁFA nélkül 250 millió euró lesz, ezzel szemben a SITA szlovák hírügynökség sajtóközleménye szerint a Rázsochy projekt befejezése 500 millió eurót igényelne.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint a BioMedPark felállítását az teszi szükségessé, hogy:
- a szlovák fővárosban a kórházak körülményei nem teszik lehetővé sem a korszerű, komplex típusú egészségügyi ellátást, sem a nemzetközi szintű akkreditációt,
- a régebbi kórházépületek fenntartása nem gazdaságos
- az egyetemi hallgatók képzése és a posztgraduális képzés, valamint a kísérleti és a klinikai kutatás körülményei nem megfelelőek.

Állami pénzalapok azonban nem állnak rendelkezésre az új intézmény felállításához. A finanszírozásra több mód is nyílik, így pl. a köz és a magánszféra partnersége révén teljesített finanszírozás vagy az építkezés és az üzemeltetés magánberuházó általi vállalása. Az elképzelések szerint az intézmény állami tulajdont képezne, és üzemeltetésére hosszú távú szerződést kötnének az egészségbiztosítással.

Az Egészségügyi Minisztérium a megvalósíthatósági tanulmány januárig való elkészítése során részleteiben fog foglalkozni a projekt finanszírozásával és a romló állagú Rázsochy-komplexum jövőjével.

Zvolenská miniszter asszony a Rázsochy projekt folytatását - az idők során elavult berendezések, technológiák felújítását - nem tartja célszerűnek.

A jelenlegi helyzetben - minthogy az ország kórházai az Operatív Egészségügyi Programban foglaltak szerint többségükben régebbi építésűek - a kórházi infrastruktúra Szlovákiában korszerűsítést igényel.(ZLL)

Forrás:
Liptáková,J.: State scraps Rázsochy hospital project. The Slovak Spectator,2013.07.08.
http://spectator.sme.sk/articles/view/50632/3/state_scraps_razsochy_hospital_project.html
(Letöltés dátuma: 2013.08.05.)

Megjelenés dátuma: 2013-08-05 16:10:09