HealthOnline cikkek

Ország: OECD

Témakör: Egészségügyi statisztika

OECD Health at a Glance 2013

Az OECD Health at a Glance 2013 jelentése rávilágít a gazdasági válság egészségre és egészségügyre gyakorolt hatásaira, az egyes országok egészségügyi rendszereinek teljesítményében tapasztalható eltérésekre, valamint a krónikus megbetegedések gyakoriságának növekedéséből eredő jövőbeni kihívásokra.

Az OECD Health at a Glance 2013-as kiadványa az OECD tagországok, illetve néhány OECD-n kívüli ország kulcsfontosságú indikátorainak bemutatásával nyújt áttekintést az országok lakosságának egészségi állapotáról és az azt meghatározó tényezőkről, az egészségügyi rendszerek működéséről és finanszírozásáról. A jelentés az OECD 34 tagországának, valamint esetenként a főbb feltörekvő országok (Brazília, Kína, India, Indonézia, az Orosz Föderáció, Dél-Afrika) egészségügyi indikátorait tartalmazza.

A Health at a Glance 2013 jelentés több dologra is rávilágít. A gazdasági válság begyűrűzését követően 2009-2011 folyamán az állami egészségügyi kiadások az OECD számos országában csökkentek, a kormányok költségtakarékossági intézkedései (prevencióra szánt kiadások, gyógyszerárak, kórházi költségvetés, egészségügyi dolgozók kereseteinek csökkentése) következtében. Az állami egészségügyi kiadások csökkenése, valamint ezzel párhuzamosan a háztartások közvetlen készpénzkiadásainak (out-of-pocket) növekedése kedvezőtlenül befolyásolja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, különösen a társadalom alacsony jövedelmű, sérülékeny csoportjai esetében. A költség-megszorítások rövid távú előnyei hosszú távon negatív hatással lehetnek a lakosság egészségi állapotára, és az egészségügyi kiadások növekedésének irányában hatnak.

A várható élettartam évtizedek óta növekszik, ami maga után vonja a krónikus megbetegedések (különösen diabétesz, demencia) gyakoriságának növekedését. A legfőbb halálokok, a kardiovaszkuláris megbetegedések és egyes daganatos betegségek halálozási rátái az utóbbi években csökkentek, ami arra utal, hogy az országok többségében fejlődés következett be ezen betegségek korai felismerésében és kezelésében, bár az egyes országok között továbbra is jelentős eltérések tapasztalhatók. A krónikus betegségek növekvő gyakorisága azonban az egészségügyi kiadások várható növekedését vetíti előre, és felhívja a figyelmet az életmódbeli tényezők, valamint a prevenció fontosságára.

A lakosság egészségi állapota: a várható élettartam nő, ezzel párhuzamosan pedig a krónikus betegségek gyakorisága növekszik.

Az átlagos várható élettartam növekedésének trendje hosszú ideje nem mutat lassulást. 2011-ben az OECD-országokban az átlagos várható élettartam elérte a 80 évet, ami 1970-hez képest 10 éves növekedést jelent. Svájcban (82,8 év), Japánban és Olaszországban (82,7 év) a legmagasabb az átlagos várható élettartam az OECD-országok között, Mexikóban (74,2 év), Törökországban (74,6 év) és Magyarországon (75 év) pedig a legalacsonyabb. Miközben Törökországban az elmúlt négy évtizedben folyamatosan gyorsan növekedett a várható élettartam, Mexikóban a növekedés üteme 2000 óta lelassult.
A nők átlagosan 5,5 évvel tovább élnek, mint a férfiak. Az egyes országok között azonban nagy eltérések vannak a nemek várható élettartamában, pl. Izlandon, Hollandiában, Svédországban kevesebb, mint 4 év, az Orosz Föderációban majdnem 12 év, Észtországban több mint 10 év, Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban 7,5 év vagy annál több.
A várható élettartamot a társadalmi-gazdasági helyzet is befolyásolja, amelyet például az iskolázottsággal mérnek. A magasabb iskolázottsággal rendelkezők az OECD-országokban várhatóan átlagosan 6 évvel élnek tovább alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező embertársaiknál, de a férfiak esetében a különbség nagyobb is lehet. A kelet-közép-európai országokban (Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia) a magasabb, ill. alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező férfiak várható élettartamában a különbség 10 évnél is magasabb lehet.

A krónikus megbetegedések - különösen a diabétesz, demencia - gyakorisága növekszik. 2011-ben az OECD-országokban a 20-79 év közöttiek mintegy 7 százaléka, azaz több mint 85 millió ember szenvedett diabéteszben. Ez a szám várhatóan növekedni fog, mivel az elhízás gyakorisága is növekvő tendenciát mutat a fejlett országokban.
A kardiovaszkuláris megbetegedések továbbra is a legfőbb halálokot képezik: 2011-ben az összes halálozás 33 százalékát okozták. Az iszkémiás szívbetegség mortalitási rátái ugyan csökkentek az utóbbi években szinte minden OECD-országban (1990 óta átlagosan mintegy 40 százalékkal), de az egyes országok között jelentős eltérések vannak: a halálozási ráták a kelet-és közép-európai országokban a legmagasabbak. 1990 óta az agyi keringési betegség halálozási rátái az OECD-országokban átlagosan felére is csökkentek, de pl. Észtországban, Portugáliában, Luxemburgban, Spanyolországban kétharmaddal. Szlovákiában és Magyarországon e megbetegedés halálozási rátái több mint háromszor magasabbak, mint Svájcban vagy Franciaországban.
A daganatos megbetegedések az OECD-országokban általában a második vezető halálokként említhetők (a halálozások több mint negyedéért felelősek), bár Kanadában, Dániában, Franciaországban, Japánban és Hollandiában első számú halálokot jelentenek. 2011-ben az OECD-országokban a daganatos betegségek átlagos mortalitási aránya 100 ezer főre 211 volt. Legalacsonyabb Mexikóban, Brazíliában és Finnországban (100 ezer főre kevesebb, mint 180), a legmagasabb Magyarországon, Szlovéniában és Szlovákiában, valamint Dániában (100 ezer főre 240). A daganatos halálozások aránya 1990-2011 között az OECD-országokban átlagosan mintegy 15 százalékkal csökkent. A nők esetében a vastagbélrák, mellrák, méhnyakrák és gyomorrák halálozási rátái terén mutatkozott csökkenés, a férfiak esetében a prosztata- és tüdőrák terén. Ugyanakkor a máj- és hasnyálmirigyrák mortalitási aránya mindkét nem esetében növekedett, valamint a nők esetében a tüdőrák okozta halálozások aránya is.

Az öngyilkossági ráták a válság elején növekedtek (különösen Írországban), de azóta már stabilizálódtak. Görögországban viszont nem volt tapasztalható növekedés az öngyilkossági rátákban, habár a válság itt éreztette leginkább hatását. 2011-ben az OECD európai tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb az öngyilkosság okozta halálozások aránya (100 ezer főre 22,8), de azt is fontos megjegyezni, hogy a 1990-es évek óta ez az arány Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben (mintegy 40 százalékkal, az OECD-országokban átlagosan kb. 20 százalékkal).
A közlekedési balesetek okozta halálozás csökkent, ami nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy a krízis következtében kevesebben közlekednek gépkocsival, ezért kevesebb közúti baleset történik. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás számos országban visszaesett.

Egészségügyi szakemberek: az orvosok száma növekvő tendenciát mutat, de a szakorvosok száma kétszerese az általános orvosokénak.

Az OECD-országok többségében az orvosok száma 2000 óta növekedett, mind abszolút értelemben, mind lakosságszámra vetítve (Észtország és Franciaország ez alól kivételt képez). 2011-ben az orvosok 1000 főre vetített száma az OECD-országokban átlagosan 3,2, a legmagasabb Görögországban (6,1), Európában a legalacsonyabb Lengyelországban (2,2).
2011-ben az OECD-országokban átlagosan kétszer annyi volt a szakorvosok száma, mint az általános orvosoké. Az általános orvosok számának lassú növekedése, esetenként csökkenése aggodalomra ad okot az alapellátáshoz való hozzáférés tekintetében.
A nővérek száma 1000 lakosra vetítve az OECD-országokban átlagosan 8,8 volt 2011-ben. A nyugat-európai országokban általában ennél magasabb (legmagasabb Svájcban: 16,6), a kelet-közép-európai országokban alacsonyabb (Lengyelország: 5,2, Magyarország: 6,2).

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele: a kórházi tartózkodás rövidebb időtartama és a generikumok növekvő alkalmazása elősegíti a kiadások csökkentését, viszont az orvosi gyakorlatban megfigyelhető, jelentős különbségek esetenként a túlzott használatra utalnak.

2011-ben az egy főre jutó orvosi konzultációk száma az OECD-országokban évente átlagosan kb. 7, de az országok között nagy eltérések vannak: pl. Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában 11 fölött, Svédországban 3 alatt.
A CT és MRI készülékekhez való hozzáférés az elmúlt két évtizedben jelentősen növekedett a legtöbb OECD-országban. Az MRI és CT készülékek lakosságszámra vetített aránya Japánban messze a legmagasabb, (ezt követően az Egyesült Államokban és Ausztráliában), a legalacsonyabb pedig Mexikóban, Magyarországon és Izraelben. (Magyarországon csak azokat a készülékeket vették figyelembe, amelyek a közfinanszírozás keretében működnek.)
Jelentős különbségek figyelhetők meg a különböző diagnosztikai és sebészeti eljárások alkalmazási rátáinak tekintetében, melyek azonban nem magyarázhatók a klinikai szükségességben tapasztalható eltérésekkel. 2011-ben például Mexikóban és Törökországban az összes szülés több mint 45 százalékát császármetszéssel végezték, ami háromszorosa az Izlandon vagy Hollandiában végzett császármetszések arányának, és túlzott alkalmazásra utal.
A kórházi tartózkodás időtartama jelentősen csökkent, 2000-ben 9,2 napról 2011-ben 8 napra. Az elmúlt évtizedekben az egynapos ellátás keretében végzett sebészeti eljárások száma jelentősen növekedett a legtöbb OECD-országban. A szürkehályog műtétek 90 százalékát ma már a legtöbb OECD-országban egynapos ellátásban végzik. Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon viszont továbbra is meglehetősen alacsony az egynapos ellátások aránya.
A csípőízületi műtétek száma majdnem 30 százalékkal nőtt, a térdízületi műtétek száma pedig közel megkétszereződött az elmúlt évtizedben, ami jelentősen hozzájárult az egészségügyi kiadások növekedéséhez, lévén költséges beavatkozások.

A gyógyszerkiadások növekedése számos OECD-országban lelassult az utóbbi időben. Ugyanakkor számos gyógyszer esetében az elfogyasztott mennyiség növekvő tendenciát mutat, elsősorban a krónikus, illetve a korral járó betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek fogyasztása átlagosan közel megkétszereződött az OECD-országokban az elmúlt évtizedben, egyes országokban (Észtország, Luxemburg) pedig a háromszorosára nőtt. 2011-ben a vérnyomáscsökkentők fogyasztása Németországban, Magyarországon és Csehországban volt a legmagasabb.
A koleszterincsökkentő gyógyszerek fogyasztása több mint háromszorosára nőtt az OECD-országokban. 2011-ben Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és Szlovákiában volt a legmagasabb (az OECD-átlagnál 40 százalékkal magasabb) a koleszterincsökkentő gyógyszerek fogyasztása. A fogyasztás országok közötti, jelentős eltérései részben a magas koleszterinszint gyakoriságában tapasztalható eltéréseket, részben pedig a koleszterinre vonatkozó klinikai irányelvek alkalmazásának eltéréseit tükrözik.
A diabétesz elleni gyógyszerek fogyasztása 2000-2011 között duplájára nőtt az OECD-országokban, ami a diabétesz, illetve az elhízás növekvő gyakoriságával magyarázható. 2011-ben Finnországban, Németországban és az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb a diabétesz elleni gyógyszerek fogyasztása.
Az antidepresszánsok fogyasztása 2000 óta szintén növekvő tendenciát mutat. 2011-ben Izlandon volt a legmagasabb, amit Ausztrália, Kanada, Dánia és Svédország követett. Az antidepresszánsok fogyasztásában tapasztalható növekedés részben magyarázható a gazdasági válság által keltett bizonytalansággal is.
A generikus gyógyszerek piaci részaránya számos országban jelentősen növekedett az elmúlt évtizedben. Ugyanakkor egyes országokban (pl. Luxemburg, Olaszország, Írország, Svájc, Japán, Franciaország) a generikumok piaci részaránya továbbra is 25 százalék alatt van, ezzel szemben pl. Németországban és az Egyesült Államokban 75 százalékos.

Az egészségügyi szolgáltatások minősége: az aktív ellátás és az alapellátás minősége sokat fejlődött a legtöbb országban, de további fejlesztésre lenne szükség.

Az alapellátás minősége szintén sokat fejlődött az elmúlt években, amint azt a krónikus megbetegedések (pl. asztma, diabétesz) elkerülhető kórházi felvételeinek csökkenése is mutatja. Ugyanakkor van még mit fejleszteni ezen a téren, mivel az elkerülhető kórházi felvételek rátáiban hatalmas különbségek vannak az OECD-országok között. Például 2011-ben a krónikus obstruktív tüdőbetegség kórházi felvételi rátája Magyarországon volt a legmagasabb, Japánban a legalacsonyabb, és a kettő között 16-szoros különbség volt tapasztalható. A diabétesz kórházi felvételi rátája is Magyarországon volt a legmagasabb 2011-ben: az OECD-átlag duplája és nyolcszorosa a legalacsonyabb értéknek (Olaszország).
Az alapellátásban felírt antibiotikumok aránya nagy változatosságot mutat az OECD-országokban: Görögországban, Luxemburgban és Belgiumban az OECD-átlag másfélszerese, Észtországban és Hollandiában pedig a legalacsonyabb az európai országok közül.

Az olyan életveszélyes problémák, mint pl. a szívinfarktus, a stroke és a daganatos betegségek kezelésében tapasztalható javulás magasabb túlélési rátákhoz vezetett a legtöbb OECD-országban. A szívinfarktus miatti kórházi felvételek halálozási rátái átlagosan 30 százalékkal csökkentek 2001 és 2011 között, a stroke esetében pedig 25 százalékkal. Az egyes országok között viszont továbbra is nagyok az eltérések. Az európai országok közül az akut miokardiális infarktus 30 napon belüli halálozási rátája terén Magyarország teljesít a legrosszabbul. Az átlag 10,8 százalék, Norvégiában a legalacsonyabb, 8,2 százalék, Magyarországon a legmagasabb, 18,8 százalék.
Az OECD-országokban az iszkémiás stroke miatti kórházi felvételek 30 napon belüli halálozási rátája 2011-ben átlagosan 8,5 százalék. Mexikóban ennek majdnem a duplája (19,6 százalék), Szlovéniában 12,8 százalék, Törökországban 11,8 százalék. Ez az arányszám Japánban, Koreában, Dániában és az USA-ban volt a legalacsonyabb, 5 százalék alatti. 2001 és 2011 között 19 OECD-országban 25 százalékkal csökkent a stroke miatti kórházi felvételek 30 napon belüli halálozási aránya, legnagyobb mértékben (40 százalékkal) Csehországban, Hollandiában és Norvégiában.
A túlélési ráta a daganatok számos típusa esetében is javult, beleértve a méhnyakrákot, a mellrákot és a vastagbélrákot. Ez a szűrések hatékonyságának, valamint az ellátás minőségének fejlődésére, valamint az új esetek számának csökkenésére utal. A mellrák ötéves túlélési aránya Lengyelországot kivéve minden OECD országban 80 százalék fölötti. A kelet-közép-európai országokban is jelentős javulás volt megfigyelhető a mellrák halálozási rátái terén, ami azért számottevő, mert ezekben az országokban e ráta tradicionálisan magas volt. A méhnyakrák ötéves túlélési rátája számos országban javult 2001 és 2011 között, legnagyobb mértékben Izlandon (16 százalékkal). A méhnyakrák ötéves túlélési rátái 52,7 százaléktól (Lengyelország) 76,8 százalékig (Korea) terjednek. A vastagbélrák halálozási rátái csökkentek a legtöbb országban, a kelet-közép-európai országokban is, de ez a ráta továbbra is Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb.
A daganatos betegségek szűrési arányai az egyes országokban nagyon eltérőek. Az OECD-országok mintegy fele végez lakossági alapon szervezett méhnyakrák szűrési programokat, de a szűrőprogramok gyakorisága és célcsoportja változó. A méhnyakrák szűrési rátái 15,5 százaléktól (Törökország) 85 százalékig (USA) terjedtek 2011-ben. Ausztriában, Németországban, Svédországban, Norvégiában és Új-Zélandon szintén 75 százalék fölötti volt a szűrési arány. Az OECD-országok többsége szervez lakossági alapú mellrákszűrési programokat, de ezek gyakorisága és célcsoportja is változó. A mellrák szűrési rátái is jelentősen eltérnek országonként: Finnországban, Hollandiában, USA-ban és Ausztriában 80 százalék fölötti, Szlovákiában 20 százalék alatti. Vastagbélrákra vonatkozóan egyre több ország vezet be ingyenes lakossági alapú szűrőprogramokat, a leginkább veszélyeztetett, 50-60 év körüli korosztályt megcélozva.

A műtéti komplikációk - műtét utáni tüdőembólia, mélyvénás trombózis - gyakorisága terén az OECD-országok között több mint tízszeres különbségek tapasztalhatók (minden sebészeti eljárást figyelembe véve). A ráták Belgiumban, Portugáliában és Spanyolországban a legalacsonyabbak, Szlovéniában és Ausztráliában pedig a legmagasabbak (az OECD-átlag majdnem kétszerese). A műtét utáni szepszis esetében az országok közötti különbségek mintegy 20-szorosak. Az alhasi műtét (magas kockázatú beavatkozás) esetében a ráták különösen magasnak bizonyultak minden országban, és az egyes országok között akár 10-szeres eltérések tapasztalhatók. Belgiumban, Dániában és Izraelben a legalacsonyabbak, Svájcban, Új-Zélandon és Ausztráliában a legmagasabbak.
A műszeres vaginális szülést követő szülészeti trauma gyakorisága jelentős változatosságot mutat az egyes országokban. Lengyelországban, Izraelben, Olaszországban, Szlovéniában és Portugáliában ez az esetek kevesebb, mint 2 százalékában fordult elő, Kanadában és Dániában viszont 15 százalékban. A normál vaginális szülés esetében a szülési trauma jóval kisebb mértékben fordult elő, de az egyes országok között nagyok az eltérések: Lengyelországban, Izraelben, Olaszországban és Szlovéniában 0,5 százalék alatti az arány, Kanadában, Dániában, Svédországban és Svájcban 3 százalék fölötti.

A mentális megbetegedések kórházi újrafelvételi rátái között is nagy különbségek vannak az egyes országok között. A skizofréniával történő 30 napon belüli kórházi újrafelvétel rátája 2011-ben Izraelben, Koreában, Ausztráliában, Dániában és Svédországban volt a legmagasabb, 15 százalék fölötti, Mexikóban, Portugáliában és Svájcban a legalacsonyabb, 5 százalék alatti. A bipoláris zavar kórházi újrafelvételi rátái Izrael, Svédország, Írország, Ausztrália esetében voltak a legmagasabbak, Portugáliában, Magyarországon és Svájcban pedig a legalacsonyabbak.
2011-ben a skizofrénia, ill. a bipoláris zavar okozta többlethalálozás jóval magasabb volt, mint a lakosság egészére vetített többlethalálozás. A skizofrénia esetében a többlethalálozás Koreában volt a legalacsonyabb (3,6-szoros), Svédországban a legmagasabb (8,8-szoros). A bipoláris zavar okozta többlethalálozás minden országban kissé alacsonyabb, az értékek a 2,1-től (Dánia) 6,8-ig (Svédország) terjednek. A svéd értékek konzisztensek más korábbi kutatások eredményeivel, amelyek azt mutatták, hogy az öngyilkosság vagy más külső okok miatti halálozás Svédországban nagyon magas, különösen a mentális problémákkal küzdő svéd férfiak esetében. A többlethalálozási ráták Dániában, Koreában és Szlovéniában mindkét mentális probléma esetében az OECD-átlagnál alacsonyabbak. Korábbi tanulmányok szerint a többlethalálozás növekedett az elmúlt évtizedekben, és a skizofrénia esetében ez a trend a legtöbb országban növekvő tendenciát mutat. Ez alól csak Új-Zéland jelent kivételt, ahol a többlethalálozás 2006-2011 között csökkent. Új-Zéland megerősítette mentális egészségügyi ellátását az elmúlt két évtizedben a korai felismerésre, valamint arra fókuszálva, hogy támogassák a betegeket saját egészségi állapotuk fejlesztésében és a független életvitelben. Emellett fejlesztették a szakellátáshoz és a közösségi alapú szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a betegek ellátásba történő bevonását. A bipoláris zavar okozta többlethalálozás 2006-2011 között Koreában és Svédországban növekedett, Dániában viszonylag stabil maradt, a többi országban pedig csökkent, a legnagyobb mértékben Új-Zélandon, de Izraelben is jelentős visszaesés volt tapasztalható.

A DTP és a kanyaró elleni védőoltások minden OECD-országban részei az országos védőoltási programnak, és ezen oltások esetében az oltottsági arány meglehetősen magas. Az OECD-országokban átlagosan a gyermekek 96 százaléka kapja meg az ajánlott DTP vakcinát, 94 százalék a kanyaró elleni vakcinát. Ezen védőoltások esetében az oltottsági arány a következő országok esetében nem éri el a 90 százalékot: Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Dél-Afrikában, Indiában és Indonéziában.
A legtöbb OECD-ország a hepatitis B védőoltást is az országos gyermekvédőoltás program szerves részévé tette. Ezekben az országokban az oltottsági arány átlagosan 93 százalékos. Dániában és Svédországban a hepatitis B vakcina nem része az általános gyermek-védőoltási programnak, de egyes magas kockázati csoportok (pl. olyan gyermekek, akiknek az anyja e vírussal fertőzött) számára biztosítják. Izlandon, Finnországban, Japánban, Szlovéniában, Svájcban és az Egyesült Királyságban sem képezi részét a védőoltás programnak, Kanadában pedig tartományonként eltérő az alkalmazás. Hollandiában nemrég bevezették a védőoltás-programba a 2011. augusztus után születettek számára.
2011-ben a 65 év fölöttiek influenza elleni oltottságának aránya az OECD-országokban átlagosan 50 százalékos volt, de az egyes országok rátái 1 százaléktól (Észtország) 94 százalékig (Mexikó) terjedtek. Észtországban a vakcina államilag nem támogatott.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés: majdnem minden ország elérte az általános egészségügyi lefedettséget, de a lefedettség terjedelme és foka nagy változatosságot mutat.

Mexikó és az Egyesült Államok kivételével minden OECD-ország általános (vagy majdnem általános) hozzáférést biztosít számos egészségügyi szolgáltatáshoz. A 2004-es mexikói reformokat követően a lefedettség gyors ütemben növekedett, és elérte a 90 százalékot. Az USA-ban, ahol 2011-ben a lakosság 15 százaléka továbbra sem rendelkezett egészségbiztosítással, az Affordable Care Act (Megfizethető Ellátás Törvény) az egészségbiztosítás lefedettségének további kiterjesztését írta elő 2014. januártól.

Az out-of-pocket kiadások (a háztartások által fizetett készpénzkiadások) terhe gátolja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést számos országban, különösen az alacsony jövedelmű társadalmi csoportok esetében. Az OECD-országokban az egészségügyi kiadások átlagosan 20 százalékát közvetlenül a betegek fizetik. Az egyes országok között jelentős eltérések tapasztalhatók: Hollandiában és Franciaországban ez az arány kevesebb, mint 10 százalék, miközben Chilében, Koreában és Mexikóban 35 százalék fölötti. A legtöbb OECD-országban a gyógyító ellátásokra (beleértve a fekvőbeteg és járóbeteg ellátást egyaránt) és a gyógyszerekre fordított kiadások képezik a háztartások által fizetett készpénzkiadások (out-of-pocket kiadások) fő tételeit. Ez a két tétel összesen a háztartások egészségügyi kiadásainak mintegy 70 százalékát alkotja. Belgiumban, Svájcban, Új-Zélandon és Koreában a háztartások fekvőbeteg és járóbeteg ellátásra fordított kiadásai a háztartások egészségügyi készpénzkiadásainak több mint felét alkotják. Lengyelországban, Észtországban és Csehországban viszont a háztartási készpénzkiadásainak több mint felét a gyógyszerkiadások teszik ki. Ezekben az országokban a receptköteles gyógyszerek önrésze mellett az öngyógyításra használatos, vénynélküli gyógyszerekre fordított kiadások is hagyományosan magasak. 2011-ben a fogászati ellátásra fordított kiadások a háztartások által fizetett készpénzkiadások kb. egyötödét tették ki, további 12 százalékot pedig a különböző terápiás eszközökért fizetett készpénzkiadások.

A hosszú várólisták továbbra is fontos egészségpolitikai kérdésként szerepelnek számos OECD-országban. A korábbi években tapasztalható fejlődés ellenére 2009-től ismét növekedtek a várólisták egyes műtétek (pl. szürkehályog, csípőprotézis) esetében Portugáliában, Spanyolországban, Angliában és Írországban.

Egészségügyi kiadások: a válság hatására az OECD-országok egyharmadában csökkentek az állami egészségügyi kiadások, ami a háztartások magánkiadásainak növekedésével párhuzamosan negatívan befolyásolja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést.

A gazdasági válság begyűrűzését követően 2009 és 2011 között a tagállamok egyharmadában (33 ország közül 11-ben) csökkentek az egy főre jutó egészségügyi kiadások, ami jelentős visszaesés a 2000-2009 között tapasztalható növekedéshez képest. A válságot megelőzően az OECD-országokban az egy főre egészségügyi kiadások reálértelemben évente átlagosan 4,1 százalékkal növekedtek, 2009-2011 között azonban már csak 0,2 százalékkal. A legnagyobb visszaesés Európában, azon belül is a válság által leginkább érintett országokban volt érzékelhető: Görögországban 11,1 százalékkal, Írországban 6,6 százalékkal csökkentek az egészségügyi kiadások. Ezek a fejlemények még sürgetőbbé teszik az egészségügyi rendszerek hatékonyságának fejlesztését és fenntarthatóságának megteremtését.

Az Európán kívüli országokban kedvezőbb tendenciák figyelhetők meg ezen a téren: Kanadában és az Egyesült Államokban az egészségügyi kiadások továbbra is növekedtek, habár a növekedés üteme lassult. 2009-et követően csak Izraelben és Japánban volt tapasztalható az egészségügyi kiadások gyorsabb ütemben történő növekedése a válságot megelőző évtizedhez viszonyítva. Koreában 2009 után továbbra is évente több mint 6 százalékkal növekedtek az egészségügyi kiadások.
2011-ben az USA-ban volt a legmagasabb az egy főre jutó egészségügyi kiadások mértéke (az OECD-átlag kétszerese), melyet Norvégia és Svájc követett. Az egészségügyi kiadások GDP-n belüli aránya 2011-ben az OECD-országokban átlagosan 9,3 százalék volt. Legmagasabb az USA-ban (17,7 százalék), ezt követte Hollandia, Franciaország, Németország, Kanada és Svájc (11,9-11 százalék). Mexikóban, Törökországban és Észtországban a legalacsonyabb, 6 százalék körüli.

A kormányzatok elsősorban az egészségügyi termékek (különösen a gyógyszerek) árainak, a kórházak költségvetésének, valamint az egészségügyi dolgozók kereseteinek csökkentése révén igyekeztek lefaragni a kiadásokat. Az OECD-országok több mint háromnegyede arról is beszámolt, hogy csökkentette a prevenciós programokra szánt, reálértelemben vett kiadásokat 2010 és 2011 között, és a tagországok fele kevesebbet fordított erre a célra, mint 2008-ban. Az elhízás, túlzott alkoholfogyasztás és dohányzás megelőzésére irányuló, költséghatékony prevenciós programokra fordított kiadások csökkentése hosszú távon negatív hatással bír a lakosság egészségi állapotára, ami az egészségügyi kiadások növelését teszi szükségessé a jövőben.

2011-ben az egészségügyi kiadások legfőbb tételeit továbbra is a fekvőbeteg és járóbeteg ellátás tette ki (a kettő együttesen az egészségügyi kiadások 62 százalékát alkotta). A harmadik legnagyobb tételt a gyógyszerkiadások jelentették: az OECD-országokban átlagosan a GDP 1,5 százalékát tették ki (a gyógyszerkiadásokat átlagosan a GDP 0,8 százalékának megfelelő mértékben finanszírozzák állami forrásokból). Az egyes országok között jelentős eltérések mutatkoznak: Luxemburgban, Norvégiában, Dániában 1 százalék alatti a gyógyszerkiadások GDP-n belüli aránya, miközben Magyarországon és Görögországban 2,5 százalék fölötti. 2000 és 2009 között az egy főre jutó éves gyógyszerkiadások növekedése volt tapasztalható, reálértelemben átlagosan mintegy 3,5 százalékkal, 2009-2011 között viszont 0,9 százalékos csökkenés mutatkozott.

Hosszú távú ápolás: a lakosság elöregedése következtében nő a hosszú távú ápolás iránti igény, ami nyomást gyakorol az állami egészségügyi kiadások növelésére.

A 65 éves korban várható átlagos élettartam 1960 óta folyamatosan növekedett az OECD-országokban a nők esetében átlagosan 6, a férfiak esetében 4,8 évvel; 2011-ben a nők esetében közel 21 év, a férfiak esetében 18 év volt. A várható élettartamban tapasztalható növekedés egyes kelet-közép-európai országokban (pl. Szlovákia, Magyarország) mérsékeltebbnek bizonyult.
2010-ben a 80 év fölöttiek a lakosság 4 százalékát alkották, ez az arány 2050-re várhatóan 10 százalékra fog növekedni. Az Európai Unióban különösen gyors a lakosság elöregedésének üteme: Spanyolországban és Németországban várhatóan 15 százalékra fog növekedni 2050-re a 80 év fölöttiek lakosságon belüli aránya. Az Európán kívüli, nagy fejlődő országokban (Brazília, Chile, India, Indonézia, Dél-Afrika) az elöregedés üteme lassabban zajlik: 2010-ben a lakosság mindössze 1 százalékát alkották a 80 éven felüliek, ami 2050-re várhatóan eléri az 5 százalékot.
A meghosszabbodott életévek azonban többnyire krónikus problémákkal terhelten telnek: a 85 év fölöttiek több mint negyede demenciában szenved. A 65 éves korban várható egészséges életévek száma Svédországban és Norvégiában volt a legmagasabb.

2011-ben az OECD-országokban átlagosan a 65 év fölötti lakosság 12 százaléka részesült hosszú távú ápolásban otthonában vagy valamely intézményben. Legmagasabb volt ez az arány Svájcban, ill. Izraelben (a 65 év fölöttiek több mint egyötöde).
Az OECD-országokban az 50 év fölöttiek mintegy 15 százaléka nyújt ellátást egy gondozásra szoruló rokonnak vagy barátnak, és az informális gondozók átlagosan 60 százaléka nő (Magyarországon 71 százalék).
A hosszú távú ápolásra fordított állami kiadások 2005 és 2011 között évente 4,8 százalékkal növekedtek, azaz az egészségügyi kiadásoknál nagyobb mértékben.(AZS)

Forrás:

Health at a Glance 2013. OECD Indicators. OECD, 2013. http://www.oecd.org/els/health-systems/Health-at-a-Glance-2013.pdf

Major brake in health spending growth as governments cut budgets in the crisis, says OECD. http://www.oecd.org/newsroom/major-brake-in-health-spending-growth-as-governments-cut-budgets-in-the-crisis.htm

(letöltés: 2013.12.11.)







Megjelenés dátuma: 2013-12-11 14:45:01