HealthOnline cikkek

Ország: Németország

Témakör: e-egészségügy

2015 közepén megkezdődhet az egészségügyi telematikai infrastruktúra szövetségi szintű kiépítése Németországban

A telematikai hálózat 2015-ben történő kialakítása a német egészségügyben nagy előre lépést jelenthet. Ugyanakkor az orvosok számára az első értéknövelő alkalmazások (például az elektronikus epikrízis vagy az elektronikus esetakta) csak várhatóan 2016-ban jelennek majd meg.

A német egészségügyi hálózat kialakítása központi szerver, cloud és Big Data nélkül is jól halad, ami elsősorban a rendkívül biztonságos de-centrális kialakításnak köszönhető. Az elektronikus egészségügyi kártya kiadása mára gyakorlatilag befejezettnek tekinthető, mivel a kötelező betegbiztosítottak több mint 95 százaléka időközben már megkapta azt. Német területen jelenleg már a következő generációs kártyákkal kapcsolatos pályázati kiírások előkészületei zajlanak, amelyek a biztonság és titkosítás tekintetében a jelenleginél is magasabb követelményeket támasztanak.

A múlt évben lezajló sikeres közbeszerzési eljárást követően a Gematik társaság a T-Systems-szel, Atos-szal, Compugroup-pal közösen a hálózat kialakítása terén 2014. év végéig el kívánja érni, hogy a két tesztrégióban ezer szolgáltató megkezdhesse a hat hónapig tartó tesztfázist. Az elektronikus egészségügyi kártya online tesztelésében az Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-vidék-Pfalz, Schleswig-Holstein, Bajorország és Szászország tartományokban kialakított két régióban 500 orvosi/fogorvosi és pszichoterapeuta praxis, valamint 5 kórház vesz majd részt régiónként. Első körben a biztosítotti törzsadatok kezelésének tesztelését hajtják végre. Ennek során a praxisokban tavaly beüzemelt kártyaolvasó készülékekkel az elektronikus egészségügyi kártyákon tárolt adminisztratív adatok (név, cím és biztosítási státusz) ellenőrzésére, szükséges esetekben azok online aktualizálására kerül sor. Az adatok beolvasása az egyes praxisok vagy kórházak szoftverétől független módon történik, a teszt során elsősorban a titkosítás biztonságossága és az adatátvitel sebessége figyelemre méltók, mivel például a kártya érvényességére vonatkozó ellenőrzésnek öt másodpercen belül meg kell történnie. A dokumentumok biztonságos cseréjéhez szükséges minősített elektronikus aláírás szintén kipróbálásra kerül. Ha minden a tervek szerint alakul 2015 közepével megkezdődhet az egészségügyi hálózat szövetségi szintű kiépítése.

Az első speciális alkalmazások és minősített elektronikus aláírás tesztfázisának 2015 közepéig kell befejeződnie. E mellett 2015 végéig le kell zárni a szolgáltatók közötti biztonságos elektronikus kommunikáció első vizsgálati szakaszát is, azaz a titkosított elektronikus epikrízis tesztelését. Amennyiben minden zökkenőmentesen zajlik, 2016 első felében a minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus epikírzis, mint első valódi hozzáadott értéket jelentő alkalmazás már elérhetővé válik az orvosok részére.

Ezzel párhuzamosan zajlik majd a sürgősségi adatok, elektronikus esetakta és gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos tervek realizálása, amelyek tesztelése 2016-ban kezdődhet meg. Az elképzelések szerint a titkosított elektronikus epikrízis sikeres próbáját és szövetségi szintű bevezetést követően a további alkalmazásokat a tesztelést követően a lehető leggyorsabban elérhetővé kell tenni. Annak nem volna értelme, ha csak például az orvosok 20 százaléka csatlakozna a rendszerhez és egy elektronikus epikrízis elküldésekor bizonytalan volna, hogy a fogadó fél egyáltalán elérhető-e a hálózaton.

A műszaki tervezés mellett még számos további kérdés is nyitott. Ide tartoznak például a biztonsági és adatvédelmi követelmények adaptálása, a szövetségi szintű bevezetés finanszírozása és az értéknövelő alkalmazások elszámolhatósága. Ezen kívül szükség lenne a betegek projekttel kapcsolatos koordinált informálása a tesztfázis megkezdése előtt. Annak ellenére, hogy csupán ezer praxisban kerül majd sor a tesztelésre, praxisonként naponta csupán 50 beteggel számolva 20 munkanapot követően az már 1000 beteget jelent. Ezer praxisra vetítve ez egy hónap leforgása alatt egy millió beteg részvételét jelentheti a tesztelésben.

Milliós nagyságrendű megtakarítások érhetőek el az egészségügyi rendszerben egyedül a biztosítotti törzsadatok menedzsmentje terén éves szinten - pusztán azzal, hogy a kártyákat nem kell fizikailag lecserélni vagy a kártyákkal való visszaélés a fénykép segítségével gátolható. (VN)

Deutsches Ärzteblatt: Telematikinfrastruktur: Mitte 2015 steht das Gesundheitsnetz: http://www.aerzteblatt.de/archiv/155971/Telematikinfrastruktur-Mitte-2015-steht-das-Gesundheitsnetz
Letöltés dátuma: 2014.03.25.

Megjelenés dátuma: 2014-03-25 11:42:42