HealthOnline cikkek

Ország: Amerikai Egyesült Államok

Témakör: Népegészségügy

A halálozás jelentős csökkenése Massachusetts egészségügyi reformját követően

A Harvard School of Public Health kutatása szerint négy évvel azután, hogy Massachusetts államban átfogó egészségügyi reformot hajtottak végre, a halálozási ráta 2,9%-kal csökkent.

A 2006-ban bevezetett egészségügyi reformtörvény közel teljes lefedettséget biztosít az állam lakossága számára és hozzájárult évi 320 haláleset megelőzéséhez. Az Annals of Internal Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint Massachusetts egészségügyi reformja sok tekintetben modellként szolgált Obama elnök 2010-ben elfogadott reformtörvényéhez (Affordable Care Act), ezért fontos megérteni potenciális népesség-egészségügyi hatásait. A reformot követően jelentősen csökkenés történt az olyan betegségek okozta halálozásban, ahol az egészségügy a legnagyobb hatást gyakorolja, pl. a fertőző, daganatos és kardiovaszkuláris betegségek terén.

A szerzők Massachusetts állam mortalitási rátáit vizsgálták a 20-64 éves lakosság körében a reform végrehajtása előtti időszakban (2001-2005) és az azt követő négy évben (2007-2010). Ezután összevetették a változásokat a demográfiailag hasonló államok változásaival, ahol nem hajtottak végre egészségügyi reformot. Az adatok forrásai az amerikai népegészségügyi hivatal (Centers for Disease Control and Prevention) és a népszámlálási hivatal (Census Bureau) voltak.

A kutatás eredményei rámutattak arra, hogy a halálozás csökkenése olyan halálokokra összpontosult, amelyek időben végzett egészségügyi ellátással megelőzhetők vagy kezelhetők. A legnagyobb egészségnyereség azokban a megyékben volt tapasztalható, ahol alacsonyabbak a jövedelmek és magasabb a biztosítás nélküliek aránya, és a reform következtében a hozzáférés a legnagyobb mértékben növekedett.

A biztosítás kibővítésével az államban csökkent a fedezet nélküli lakosok száma, kevesebb költséggel kapcsolatos akadály merült fel az ellátás elérhetőségében, nagyobb számú járóbeteg vizit történt, és javult az egészség szubjektív megítélése. A szerzők szerint az eredmények tovább erősítik azokat a bizonyítékokat, hogy az egészségbiztosítás pozitív változásokat idéz elő az emberek életében. Arra a kérdésre, hogy Obama egész országra kiterjedő reformtörvénye milyen mértékben fogja tükrözni Massachusetts tapasztalatait, csak a jövő adja meg a választ, de a mostani kutatás bíztató hír lehet a törvény potenciális hatására vonatkozóan. (SZL)

Forrás:
Significant decline in deaths after Massachusetts' health reform. Medical Xpress, http://medicalxpress.com/news/2014-05-significant-decline-deaths-massachusetts-health.html (letöltés: 2014.05.15.)

Megjelenés dátuma: 2014-11-07 12:56:37