HealthOnline cikkek

Ország: OECD

Témakör: OECD

OECD Health at a Glance 2015

Az egészségügyi ellátás minősége túl lassan fejlődik ahhoz, hogy a társadalom elöregedéséből fakadó problémákkal, az egy vagy több krónikus betegségben szenvedők növekvő számával meg tudjon birkózni - derül ki az OECD 2015 novemberében publikált Health at a Glance jelentéséből.

Az OECD Health at a Glance 2015 című kiadványa 34 OECD-ország kulcsfontosságú indikátorait tartalmazza az egészségügyre és az egészségügyi rendszer teljesítményére vonatkozóan. Elemzése az OECD tagállamokon kívül a tagjelölt és a kulcsfontosságú partnerországokra is kiterjed (Brazília, Kína, Kolumbia, Costa Rica, India, Indonézia, Lettország, Litvánia, Orosz Föderáció, Dél-Afrika). A tanulmányban szereplő adatok elsősorban az országok hivatalos statisztikáiból származnak. A jelenlegi Health at a Glance kiadvány kiemelt témája a gyógyszerkiadások jelenlegi alakulása és a jövőbeni kihívásai. Az alábbiakban az OECD Health at a Glance 2015 néhány főbb témakörének rövid ismertetése olvasható.

A lakosság egészségi állapota

A várható élettartam továbbra is folyamatos növekedést mutat az OECD-országokban: évente átlagosan 3-4 hónappal hosszabbodik meg. 2013-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 80,5 év volt, ami az 1970-es szinthez képest több mint 10 éves növekedést jelent. Japán, Spanyolország és Svájc vezeti annak a nyolc OECD-országnak a listáját, ahol a várható élettartam magasabb, mint 82 év. A születéskor várható élettartam terén legjobban teljesítő országokban általában a későbbi életkorokban várható élettartam is magas, és jellemzően alacsonyabb kardiovaszkuláris betegségekből eredő halálozási rátával rendelkeznek (mely majdnem minden OECD-országban a legfőbb haláloknak tekinthető).
A születéskor és a későbbi életévekben várható élettartam Mexikóban, Magyarországon, Szlovákiában és Törökországban a legalacsonyabb (Magyarországon a születéskor várható élettartam 75,7 év 2013-as adatok szerint, OECD-átlag: 80,5 év). Törökországban az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődés következett be ezen a téren. A feltörekvő gazdaságokban, mint pl. India, Indonézia, Brazília és Kína, a várható élettartam nőtt az utóbbi évtizedekben, és gyorsan közelít az OECD-átlaghoz. Kevesebb fejlődés figyelhető meg a várható élettartam terén Dél-Afrikában (elsősorban a HIV/AIDS járvány miatt) és az Orosz Föderációban (az egészségre kockázatos magatartás férfiak körében történő megnövekedése miatt).
Az OECD-országokban a nők várható élettartama átlagosan öt évvel magasabb a férfiakénál (Magyarországon kb. 7 évvel), de ez a szakadék 1990 óta 1,5 évvel szűkült.
A legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők átlagosan hat évvel hosszabb élettartamra számíthatnak, mint a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Ez a különbség különösen hangsúlyos a férfiak esetében, ahol a legmagasabb és legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező férfiak várható élettartama között átlagosan nyolc év a szakadék (egyes kelet-közép-európai országokban, így pl. Magyarországon is több mint 10 év a különbség).

Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett, lényeges csökkenés ellenére a kardiovaszkuláris betegségek továbbra is a fő halálokot képezik a legtöbb OECD-országban: az összes halálozás közel 32,3 százalékát teszik ki. A szív- és érrendszeri megbetegedések jövőbeni további csökkenésének legjelentősebb akadályait az elhízás és a diabétesz képezik.
Az iszkémiás szívbetegség mortalitási rátái átlagosan 45 százalékkal csökkentek 1990 óta az OECD-országokban, ugyanakkor 2013-ban továbbra is a halálozások mintegy 20 százalékáért voltak felelősek. Kelet-Közép-Európában a legmagasabb az iszkémiás szívbetegség halálozási rátája (2013-ban Szlovákiában 404, Magyarországon 297, Csehországban és Észtországban 260 100 ezer főre). Az agyi keringési betegségek mortalitása szintén Szlovákiában és Magyarországon volt a legmagasabb 2013-ban (100 ezer főre 137, ill. 118, vö.: OECD-átlag 66).

A legtöbb OECD-országban a daganatos betegségek mortalitási rátái csökkentek 1990 óta, átlagosan 17 százalékkal. 2013-ban a daganatos betegségeknek betudható halálozások átlagos rátája 100 ezer főre 200 fölött volt. A legalacsonyabb Mexikóban, Törökországban, Finnországban, Svájcban és Japánban (100 ezer főre kevesebb, mint 180), a legmagasabb Magyarországon, Szlovéniában, Szlovákiában és Dániában (100 ezer főre 240 fölött). 2012-ben becslések szerint 5,8 millió új daganatos esetet diagnosztizáltak az OECD-országokban. Az új daganatos esetek leggyakoribb formái a mellrák (12,9 százalék), a prosztatarák (12,8 százalék), a tüdőrák (12,3 százalék) és a vastagbélrák (11,9 százalék). Ez a négy daganattípus együttesen a daganatos betegségterhek felét képezi az OECD-országokban.

Miközben a magasabb egy főre jutó egészségügyi kiadások általában magasabb várható élettartammal járnak együtt, ez az összefüggés kevésbé hangsúlyos a legmagasabb egy főre jutó egészségügyi kiadásokkal rendelkező országokban. Japánban, Spanyolországban és Koreában meglehetősen magas a várható élettartam, az Egyesült Államokban viszont relatíve alacsony, holott ezen országok mindegyikében magasak az egy főre jutó egészségügyi kiadások. Az Egyesült Államokban más OECD-országokhoz viszonyítva relatíve alacsony várható élettartam az egészségre kockázatos magatartásból eredő magas mortalitási rátákkal (túlzott kalória-bevitel, az elhízás magas aránya, törvényes és törvénytelen drogok magas fogyasztása, közúti balesetekből és gyilkosságból fakadó halálozások magas aránya), az amerikai lakosság jelentős részét érintő, kedvezőtlen társadalmi-gazdasági körülményekkel, valamint egyes lakosságcsoportok ellátáshoz való elégtelen hozzáférésével hozható összefüggésbe.

Egészségre kockázatos magatartás

A legtöbb ország nem teljesít jól legalább egy egészségre ható kockázati tényező terén, legyen szó a dohányzás, alkoholfogyasztás, túlsúly vagy elhízás arányáról a lakosságon belül. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészségmegőrzésre és betegségmegelőzésre, annak érdekében, hogy csökkentsék a rizikófaktoroknak betudható betegségek okozta halálozásokat. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Mexikó jelentős haladást ért el az elmúlt évtizedekben a dohányzás visszaszorítása terén a felnőttek körében, ugyanakkor új kihívással kell szembenézniük, nevezetesen a túlsúly és elhízás relatíve magas rátájával a gyermekek és felnőttek körében. Törökországban és Görögországban az alkoholfogyasztás szintje viszonylag alacsony, de a dohányzás visszaszorítása terén van még teendőjük. Az alkoholfogyasztás továbbra is magas Ausztriában, Észtországban, Csehországban, Magyarországon, Franciaországban és Németországban, habár ezek közül több országban csökkenő tendenciát mutat az elmúlt néhány évtizedben.

Egészségügyi kiadások

Az egészségügyi kiadások - a GDP növekedésével párhuzamosan - továbbra is lassan növekednek számos OECD-országban. Olaszországban, Portugáliában és Görögországban azonban 3-4 éve csökken az egészségügyi kiadások szintje.

2013-ban továbbra is az Egyesült Államokban volt a legmagasabb az egy főre jutó egészségügyi kiadások mértéke (8713 amerikai dollár), az OECD-átlag (3453 dollár) két- és félszerese. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások mértéke Svájcban, Norvégiában, Hollandiában, Svédországban, Németországban is magas. A kelet-közép-európai országok többségében az egy főre jutó egészségügyi kiadások az OECD-átlag alattiak, így pl. Magyarországon (1719 amerikai dollár), Észtországban (1542 amerikai dollár), Lengyelországban 1530 amerikai dollár).

Az egészségügyi kiadások GDP-n belüli részaránya az OECD-országokban (a tőkeberuházásokat nem számítva) átlagosan 8,9 százalék volt. Ez a ráta az Egyesült Államokban messze a legmagasabb, 16,4 százalék. Hollandiában, Svájcban, Svédországban és Németországban 11 százalék körüli. A legalacsonyabb Törökországban, alig több mint 5 százalék. Magyarországon 7,4 százalék.

Az OECD-országokban az egészségügyi kiadások átlagosan mintegy háromnegyedét állami forrásból finanszírozzák (Magyarországon ez az arány 65 százalék). Az Egyesült Államokban a magánbiztosítás magas aránya miatt az állami források csak az egészségügyi kiadások 50 százalékát finanszírozzák.
Az egészségügyre fordított állami kiadások mértéke az összes közkiadáshoz viszonyítva 2013-ban az OECD-országokban átlagosan 15 százalék volt. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak a tagállamok között: például Svájcban a közkiadások egyötödét allokálják egészségügyre, Magyarországon és Görögországban csupán 10 százalékát.

Ellátáshoz való hozzáférés

Az összes OECD-ország - Görögország, az Egyesült Államok és Lengyelország kivételével - általános (vagy közel általános) lefedettséggel rendelkezik a legfőbb szolgáltatásokra vonatkozóan. Görögországban a válság következében csökkent az egészségbiztosítás lefedettsége a tartós munkanélküliek és vállalkozók körében. Ugyanakkor 2014 júniusában intézkedéseket tettek arra, hogy biztosítsák az egészségbiztosítással nem rendelkező lakosság számára a vényköteles gyógyszerekhez és a sürgősségi szolgáltatásokhoz, valamint bizonyos feltételek mellett a nem sürgősségi kórházi ellátáshoz való hozzáférést. Az Egyesült Államokban a biztosítással nem rendelkező lakosság aránya csökkent 2013 és 2014 között a Megfizethető Ellátási Törvény (Affordable Care Act) végrehajtását követően (2014-ben a biztosítás nélküliek aránya a lakosságon belül 11,4 százalék), és 2015-ben várhatóan tovább fog csökkenni.
A lakosság betegségek költségével szembeni anyagi védelme nemcsak attól függ, hogy rendelkeznek-e egészségbiztosítással, hanem attól is, hogy mely szolgáltatásokat fedi le az egészségbiztosítás, és milyen mértékben. Például Franciaországban és az Egyesült Királyságban az out-of-pocket kiadások aránya az összes egészségügyi kiadáshoz viszonyítva alacsony, mivel a legtöbb egészségügyi szolgáltatást ingyenesen biztosítják, vagy teljesen fedezi az állami és a magán biztosítás. Koreában és Mexikóban viszont, ahol az egészségbiztosítás szinte az egész lakosságra kiterjed, ugyanakkor az egészségügyi szolgáltatások költségének csak egy kis részét fedezi, az ellátás költségeinek jelentős hányadát a háztartásoknak out-of-pocket kell fizetniük.
A háztartások out-of-pocket kiadásai gátolhatják az orvosi, fogorvosi ellátáshoz, felírt gyógyszerekhez, illetve egyéb egészségügyi termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést, különösen az alacsony jövedelmű háztartások esetében. Az OECD-országokban a páciensek az egészségügyi kiadások átlagosan 19 százalékát fizetik közvetlenül. Ugyanakkor ez az arány OECD-szerte nagy változatosságot mutat: Franciaországban és az Egyesült Királyságban kevesebb, mint 10 százalék, Mexikóban, Koreában, Chilében és Görögországban pedig több, mint 30 százalék. Görögországban a háztartások közvetlen kifizetéseinek aránya 2009 óta 4 százalékponttal emelkedett, az állami kiadások csökkentése miatt.
Az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások négyszer-hatszor nagyobb arányban számolnak be kielégítetlen orvosi vagy fogorvosi szükségletekről pénzügyi vagy egyéb okból kifolyólag, mint a magas jövedelemmel rendelkezők. Néhány országban, pl. Görögországban is, a gazdasági válság idején duplájára nőtt azok aránya, akik kielégítetlen orvosi szükségletekről számoltak be.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést az anyagi okok mellett a földrajzi távolság, a várakozási idők és egyéb okok is gátolhatják. Az európai OECD-országokban 2013-ban a lakosság átlagosan 3 százaléka számolt be az orvosi vizsgálat iránti kielégítetlen szükségletről, az ellátás költsége, utazási távolság vagy várólista miatt (az EU-SILC felmérés szerint). Legmagasabb volt ezen válaszadók aránya Görögországban és Lengyelországban, legalacsonyabb Hollandiában és Ausztriában. A fogorvosi ellátás esetében számoltak be a legtöbben kielégítetlen szükségletekről, ami annak tudható be, hogy a fogorvosi ellátásokra általában csak részlegesen terjed ki az állami egészségbiztosítás. A várólistákra vonatkozóan meglehetősen kevés ország szolgáltatott adatot. A korlátozottan rendelkezésre álló adatok alapján az mondható el, hogy bizonyos elektív eljárásokra (pl. szürkehályog, térdprotézis műtét) Dániában, Kanadában és Izraelben relatíve alacsonyak a várólisták, Lengyelországban, Észtországban és Norvégiában viszont hosszúak.

Az egészségügyi ellátás minősége

Az ellátás minőségének fejlesztése a legtöbb OECD-országban prioritás. A rendelkezésre álló adatok alapján egyetlen ország sem teljesít kiemelkedően az összes minőségi mutató terén, még azok sem, amelyek sokkal többet költenek egészségügyre. Ez azt jelenti, hogy az OECD-országok mindegyikének van még teendője az ellátás minőségének fejlesztése terén.

Az olyan életveszélyes állapotok, mint a szívinfarktus és a stroke jobb kezelése alacsonyabb mortalitási rátákhoz vezetett a legtöbb OECD-országban. A szívinfarktus kórházi felvételét követő mortalitási ráták átlagosan 30 százalékkal csökkentek 2003 és 2013 között, a stroke esetében pedig 20 százalékkal. Az eddig elért haladás ellenére számos országnak továbbra is van mit fejlődnie a legjobb gyakorlatok átültetése terén az aktív ellátásban, annak érdekében, hogy a szívinfarktust és stroke-ot követő halálozás csökkenjen.
A daganatos megbetegedések túlélési rátája is javult számos ráktípus esetében, ami a korábban történő diagnózisnak és a jobb kezelésnek köszönhető. Például a vastagbélrák ötéves túlélési rátája a 1998-2003 között diagnosztizált és nyomon követett páciensek esetében 55,8 százalék volt, a 2008-2013 között diagnosztizált és nyomon követett betegek esetében pedig 62,2 százalék. Ugyanakkor továbbra is számos OECD-ország, pl. Chile, Lengyelország és az Egyesült Királyság továbbra is elmarad a legjobban teljesítő országok mögött a vastagbélrákon kívül más ráktípusok diagnózisát követő túlélési ráták tekintetében is. A rák elleni harc egyik fontos pillére egy országos rákellenőrzési terv kialakítása, amely felhívja a politikai döntéshozók és a lakosság figyelmét a daganatos betegségek megelőzésére, korai diagnózisára és kezelésére.

Az alapellátás minősége sokat fejlődött számos országban, ahogyan a krónikus megbetegedések elkerülhető kórházi felvételeinek folyamatos csökkenése is illusztrálja. Ugyanakkor a költséges kórházi felvételek további csökkentése terén van még mit fejlődni több országban, a lakosság elöregedését és az egy vagy több krónikus betegséggel küzdők számának növekedését is figyelembe véve.
A gyógyszerfelírási gyakorlatok is alkalmazhatóak az egészségügyi ellátás minőségének indikátoraiként. Például antibiotikumot csak akkor kellene felírni, ha bizonyíték alapú szükséglet mutatkozik, az antimikrobiális rezisztencia csökkentése érdekében. Az antibiotikum fogyasztás volumenét illetően több mint négyszeres különbségek figyelhetők meg az OECD-országok között: Chilében, Hollandiában és Észtországban a legalacsonyabb, Törökországban és Görögországban pedig a legmagasabb az antibiotikum-fogyasztás mértéke. A szükségtelen antibiotikum-fogyasztás csökkentése sürgető, ugyanakkor összetett probléma, ami koordinált intézkedéseket igényel, beleértve a felügyeletet, a szabályozást, valamint a szakemberek és páciensek oktatását.

Egészségügyi erőforrások

2000 óta az orvosok és ápolók száma közel minden OECD-országban nőtt, abszolút számban és lakosságszámra vetítve is. Azokban az országokban növekedett különösen gyorsan az egészségügyi szakemberek száma, ahol 2000-ben kevesebb orvos volt (pl. Törökország, Korea, Mexikó, Egyesült Királyság), ugyanakkor jelentős növekedés volt megfigyelhető néhány olyan országban is, ahol már korábban is viszonylag magas volt az orvosok száma (pl. Görögország, Ausztria, Ausztrália). Az egészségügyi szakemberek számának növekedését ösztönözte a hazai orvosi és ápolói oktatási programok hallgatói létszámának bővítése, valamint a rövid távú szükségletek kielégítése céljából a külföldön képzett orvosok ás ápolók toborzása.
Görögországban, Ausztriában és Norvégiában a legmagasabb az orvosok ezer főre jutó száma, miközben Svájcban, Norvégiában és Dániában az ápolók ezer főre jutó száma a legmagasabb. Az egészségügyi szakemberek egymáshoz viszonyított megoszlása jelentős változatosságot mutat OECD-szerte: pl. Görögországban és Ausztriában relatíve több az orvos, Finnországban és az Egyesült Királyságban pedig több az ápoló és az egyéb egészségügyi szakember.
Az OECD-országokban átlagosan két szakorvos jut egy általános orvosra. Számos országban az általános orvosok számának lassú növekedése aggodalomra adhat okot az alapellátáshoz való hozzáférés vonatkozásában.

Japán, Korea, Németország és Ausztria mellett néhány kelet-közép-európai országban, pl. Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában továbbra is viszonylag magas a kórházi ágyak száma. Az egy főre vetített kórházi ágyak száma Mexikóban, Chilében, Svédországban, Törökországban, Kanadában és az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb. A kórházi ágyak relatíve alacsony száma nem vezethet kapacitás-problémákhoz, amennyiben az alapellátási rendszerek eléggé fejlettek ahhoz, hogy csökkenteni tudják a hospitalizációt.

A drága technológiai berendezésekhez (MRI, CT) való hozzáférés Japánban és az Egyesült Államokban a legjobb, Mexikóban, Magyarországon, Izraelben és az Egyesült Királyságban viszont sokkal kedvezőtlenebb. Számos országban bizonyíték van e költséges diagnosztikai technológiák túlzott, nem minden esetben szükségszerű alkalmazására vonatkozóan.

A magasabb egészségügyi kiadások, valamint a humán és technikai erőforrások jobb elérhetősége nem mindig jár együtt az ellátáshoz való jobb hozzáféréssel, valamint az ellátás jobb minőségével. Például Norvégiában az egészségügyi kiadások szintje és az orvosok és ápolók aránya is viszonylag magas, és számos minőségi indikátor terén is jól teljesít, de továbbra is problémák mutatkoznak az ellátáshoz való hozzáférés terén, különösen az elektív sebészet várólistáit illetően. Csehország ezzel szemben sokkal kevesebbet költ egészségügyre, és jó eredményeket tud felmutatni az ellátáshoz való hozzáférés számos indikátora terén, de a lakosság egészségi állapota, a prevenciós programok és a krónikus betegségekkel küzdő betegek ellátásának minősége terén még vannak teendői. Az egészségügyi rendszerek általános hozzáféréssel és minőséggel kapcsolatos teljesítménye nemcsak a nagyobb forrásbevonástól függ, hanem az erőforrások racionálisabb felhasználásától és megfelelő ösztönzők biztosításától.

Gyógyszerkiadások

Az OECD-országok gyógyszerkiadásai 2013-ban mintegy 800 milliárd amerikai dollárt értek el, ami az összes egészségügyi kiadás átlagosan 20 százalékát teszi ki (a kórházak gyógyszerkiadásait hozzáadták a kiskereskedelmi gyógyszerforgalomhoz). A kiskereskedelmi gyógyszerkiadások növekedése a legtöbb OECD-országban lelassult az utóbbi évtizedben, miközben a kórházak gyógyszerkiadásai a legtöbb országban (amely erre vonatkozó adattal rendelkezik) növekedtek. A jelenlegi piaci tendenciák, így pl. a komplex problémákkal küzdő pácienseket célzó, magas költségű gyógyszerek fogyasztásának növekedése aggodalmat kelt a gyógyszerészeti kiadások fenntarthatóságával és hatékonyságával kapcsolatban.

2013-ban az OECD-országok egy főre jutó, átlagos kiskereskedelmi gyógyszerfogyasztása 500 amerikai dollár volt. Az Egyesült Államok az OECD-átlag kétszeresét fordította kiskereskedelmi gyógyszerekre, Japánban pedig 35 százalékkal volt magasabb a kiskereskedelmi gyógyszerfogyasztás, mint az OECD-átlag. A skála másik végén Dánia áll, amely az OECD-átlag kevesebb, mint felét költi kiskereskedelmi gyógyszerekre.

A gyógyszerkiadások terén magasabb a magánfinanszírozás aránya, mint az egészségügy egyéb területein. Az OECD-országokban átlagosan a kiskereskedelmi gyógyszerkiadások 43 százalékát finanszírozzák magán forrásokból (magán egészségbiztosítás vagy out-of-pocket kiadások), a fekvőbeteg és járóbeteg ellátásban 21 százalékot. Az out-of-pocket kiadások magas aránya a gyógyszerkiadásokon belül egyrészt a magánfinanszírozás magas arányát, másrészt a nem receptköteles gyógyszerek magas fogyasztását tükrözi. Franciaországban, Németországban és Japánban viszonylag alacsony a magán kiadások aránya (25-30 százalék) a gyógyszerkiadásokon belül, miközben az Egyesült Államokban és Kanadában (mindkét országban a magánbiztosítás nagy arányt képvisel a gyógyszerkiadásokon belül), valamint Lengyelországban (ahol jelentős az OTC gyógyszerek forgalma) a gyógyszerkiadások több mint 60 százalékát fedezik magán forrásokból.

Az utóbbi évtizedben a legtöbb OECD-országban a gyógyszerekre fordított magánkiadások gyorsabban növekedtek, mint az állami kiadások. 2009 óta a gyógyszerekre költött magánkiadások nem csökkentek olyan mértékben, mint az állami kiadások, ami részben a költségterhek háztartásokra való áthárításának tudható be. Magyarországon például a vényköteles gyógyszerek out-of-pocket kiadásainak részaránya 40 százalékról 45 százalékra nőtt 2010 és 2013 között. Csehországban és Szlovákiában is növekedett a háztartások kiadásainak részaránya a gyógyszerkiadásokon belül.

Forrás:
Healthcare improving too slowly to meet rising strain of chronic diseases. OECD, 2015. 11.04. http://www.oecd.org/newsroom/healthcare-improving-too-slowly-to-meet-rising-strain-of-chronic-diseases.htm

Health at a Glance 2015 OECD INDICATORS. OECD, 2015.
http://www.oecd-ilibrary.org/docserver/download/8115071e.pdf?expires=1455008687&;id=id&accname=guest&checksum=30475552A5F146092531305ED9701529

Megjelenés dátuma: 2016-02-20 14:03:48