HealthOnline cikkek

Ország: Norvégia

Témakör: Egészségügyi reformok

Norvégia: 2015-ös kórházválasztási reform - folytonosság vagy változás?

2015-ben Norvégiában törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi a nem szerződött for-profit magán szolgáltatók integrálását a szabad kórházválasztási rendszerbe, másrészt a szerződött for-profit magán szolgáltatók az állami kórházakkal azonos jogosultsággal nyújthatnak szakorvosi ellátást a betegeknek.

Háttér

Norvégiában állami egészségügyi rendszer van, amely lefedi a teljes lakosságot. Az állami szolgáltatáscsomag egységes, a betegeknek lehetőségük van az egészségügyi szolgáltatók közötti választásra. Az egészségügyi ellátás két szinten - a helyi önkormányzat és az állam szintjén - szerveződik meg. A helyi önkormányzatok felelősek az alapellátás megszervezéséért, és nagy szabadságuk van az ellátás megszervezésében. A betegek szabadon választhatják meg háziorvosukat, aki kapuőri feladatot lát el. A beutalás folyamata normál esetben a következő stádiumokból áll: 1) a háziorvos megvizsgálja a beteget, és amennyiben szakorvosi ellátásra van szükség, beutalót ír, 2) a beutalót az állami kórház kiértékeli, 3) a kórház eldönti, hogy szükséges-e az ellátás, és amennyiben a beutalás szükségességét megerősíti, a kórház garantálja a betegnek a kezelés jogát egy meghatározott időtartamon belül (várakozási idő garancia), 4) ha a várakozási idő garanciát a kórház túllépi, a páciensnek lehetősége van alternatív szolgáltató választására (amely lehet egy másik állami kórház vagy egy olyan magán kórház, mely valamely Regionális Egészségügyi Hatósággal szerződésben áll). A szakellátás megszervezéséért az állam a felelős (amely mind a négy Regionális Egészségügyi Hatóság tulajdonosa, ez utóbbiak pedig a kórházi trösztök fölött gyakorolnak tulajdonosi jogokat). Az Egészségügyi Minisztérium a Regionális Egészségügyi Hatóságok tevékenységét (azaz, hogy a költségvetésből számukra allokált összeget mire költsék) éves ún. instrukciós levelén keresztül befolyásolja. Ezeket az instrukciós leveleket az Egészségügyi Igazgatóságtól érkező éves körlevelek egészítik ki, amelyek az ellátás minőségére, az e-egészségügyre stb. fókuszálnak. Az Egészségügyi Igazgatóság egy, a Minisztériumnak alárendelt intézmény, mely az egészségügyi politikák végrehajtásában vesz részt.

A várakozási idők az elektív kórházi ellátásban az egészségügyi rendszer fő problémáját képezik az 1980-as évek közepe óta, és számos várakozási idő garancia és szolgáltató-választásra irányuló reform motivációját képezték. 2001 óta a szomatikus betegeknek joguk van arra, hogy az ország területén lévő bármely állami kórházban kezeltessék magukat (de az ellátás szintjét - tercier vagy szekunder - nem választhatják meg). Ezt követően a páciensek választási lehetőségének körét kiterjesztették a Regionális Egészségügyi Hatóságokkal szerződésben álló magán kórházakra is (azoknak a betegeknek, akik olyan magán szolgáltatónál veszik igénybe az ellátást, amely egyik Regionális Egészségügyi Hatósággal sem áll szerződésben, out-of-pocket módon kell fizetniük az ellátásért). Ugyanakkor ez nem jelentett nagy változást a korábbiakhoz képest, mivel a kórházak 99 százaléka állami tulajdonban van. A non-profit magán kórházak általában egyházak tulajdonában álló alapítványokként működnek, államilag finanszírozottak, ezért az állami egészségügyi ellátás részének tekinthetők. A magán for-profit kórházak az összes kórházi ágy mindössze 1 százalékát birtokolják. 2004 és 2005 óta a pszichiátriai betegek és az alkohol- vagy drogfüggőségben szenvedők szintén megválaszthatják a kezelés helyét. Az utóbbi években a Regionális Egészségügyi Hatóságok a páciensek számára lehetővé tették, hogy a rehabilitációt egy másik régióban vegyék igénybe.
Habár a betegek választási lehetőségeinek kiszélesítése hozzájárulhat a kórházi várakozási idők csökkentéséhez az egyéni betegek esetében, a várakozási időkre vonatkozó, átfogó hatást eddig még nem sikerült kimutatni, ezért a várakozási idők továbbra is napirenden vannak. A 2010-es OECD felmérés szerint a norvég válaszadók 21 százalékának négy hónapot vagy annál többet kellett várakoznia az elektív sebészetre. 2011 és 2014 között az átlagos várakozási idő a szomatikus kezelésekre 70-80 nap volt, a leghosszabb az ortopédiai és az orvosilag indokolt plasztikai sebészeti műtétek esetében. Az alkohol- és drogfüggőségi kezelések esetében a várakozási idők csökkentek (2011: 75 nap, 2014: 60 nap). A pszichiátriai ellátás esetében az átlagos várakozási idő stabil maradt (kb. 55 nap).

A reform főbb intézkedései és várható hatásai

2014 júniusában a kormány törvényjavaslatot nyújtott be a páciensek választási lehetőségeinek kibővítésére, az elektív kórházi ellátásban tapasztalható várakozási idők csökkentése céljából. A reformjavaslat számos intézkedést magában foglal, beleértve a finanszírozási mechanizmusokat és az IT-rendszereket. A tervezet új szabályozásokat is életre hív: létrehoz egy mechanizmust a magánkórházak szabadon választhatónak nyilvánítására (habár ennek részletei a törvényjavaslatban nem szerepelnek), és új rendszert dolgoz ki a minőségbiztosításra, amelynek értelmében a Regionális Egészségügyi Hatóságokra ruházza a szabadon választható körbe tartozó magánkórházak minőségbiztosítása iránti felelősséget. A törvényjavaslat benyújtását követően, az Egészségügyi Minisztérium három hónapig tartó, nyilvános konzultációs eljárást kezdeményezett, melynek során mintegy 100 választ sikerült összegyűjteni. A konzultáció során a Norvég Orvosok Szövetsége és a magánkórházak támogatták a kezdeményezést, a betegszervezetek, a Norvég Ápolók Szervezete, valamint a Regionális Egészségügyi Hatóságok és Kórházi Trösztök viszont aggodalmaikat fejezték ki a javaslat egyes intézkedéseivel kapcsolatban. A reformjavaslatot 2015 tavaszán (kevés változtatással) elfogadta a norvég parlament, végrehajtása folyamatban van.

A betegek szempontjából a fő változás az, hogy a kórházak szélesebb köréből választhatnak, mivel a jövőben a választási lehetőségek között a nem szerződött magán szolgáltatók is szerepelnek. A háziorvosok a kiválasztott magán kórházakba is utalhatnak betegeket, ami várhatóan gyorsabb hozzáférést fog eredményezni a betegek számára a szakellátáshoz. A reform feltehetőleg nem fogja befolyásolni a határon átnyúló ellátásra vonatkozó uniós irányelvben megszerzett betegjogokat.
Az állami kórházak által ellátott éves betegszámra vonatkozó korábbi korlátozásokat eltörölték, amely szintén javíthatja a hozzáférést, és feltehetően pozitív hatással lesz az állami kórházak pozíciójára is (habár ez a reformnak nem célja). A jelenlegi törvényjavaslat azonban nem terjed ki a magán rehabilitációs intézményekre. A kormány erre vonatkozóan új törvényjavaslatot készül benyújtani.
A szabad kórházválasztás Regionális Egészségügyi Hatóságokkal megállapodást kötött magán szolgáltatókra történő kiterjesztése a Regionális Egészségügyi Hatóságokra nézve is változásokat fog eredményezni. A Regionális Egészségügyi Hatóságoknak ki kell dolgozniuk eljárásokat a háziorvosi beutalók magán kórházak általi értékelésének engedélyezésére (vagy az engedély visszavonására), valamint az ilyen jogosultsággal rendelkező magánkórházak monitorozására. A Regionális Egészségügyi Hatóságoktól azt is várják, hogy több szolgáltatást vásároljanak a magán szolgáltatóktól állami tendereken keresztül. Ez azonban adminisztratív kihívást jelenthet a Regionális Egészségügyi Hatóságok folyamatainak tervezésére, költségvetésére, ill. monitorozására.
A Regionális Egészségügyi Hatóságokkal szerződésben álló magán for-profit szolgáltatók esetében a fő változás, hogy a jövőben az állami kórházakkal azonos jogosultsággal nyújthatnak szakorvosi ellátást a betegeknek. Ez azt jelenti, hogy ezek a szolgáltatók a jövőben ugyanúgy kontrollálhatják a betegáramlást, mint jelenleg az állami kórházak, a háziorvosi beutalók fogadása és értékelése révén. Emellett arra is feljogosíthatják ezeket a szolgáltatókat, hogy a betegeknek egyéni várakozási időt határozzanak meg a szakorvosi ellátásra.
A Regionális Egészségügyi Hatóságokkal nem szerződött magán for-profit szolgáltatók számára a legfontosabb változás, hogy belekerülnek a kórházválasztás rendszerébe. Ehhez engedélyt kell szerezniük az Egészségügyi Igazgatóságtól, melynek előfeltételei között a következők szerepelnek: belső minőségbiztosítási rendszer, a helyi önkormányzatokkal történő kommunikáció, valamint elektronikus beteginformációs rendszer. A kormány az ennek kapcsán megnövekedő kiadásokra 2015-ben 150 millió norvég koronát, 2016-ban pedig 400 millió norvég koronát különített el. A nem szerződött magán for-profit szolgáltatók csak olyan egészségügyi szolgáltatásokat biztosíthatnak, amelyek egy az Egészségügyi Igazgatóság által előre meghatározott listán szerepelnek (az áraikkal együtt). Ezt a listát az állami egészségügyi rendszerben tapasztalható szűk keresztmetszetek (pl. hosszú várakozási idők) alapján állítják össze. Jelenleg ez a lista csak a mentális egészségügyi, ill. drogfüggőség-kezeléshez kapcsolódó fekvőbeteg szolgáltatásokat tartalmazza, valamint korlátozott számú szolgáltatást a szomatikus ellátás területén. A magánkórházakat fee-for-service alapon finanszírozzák. Az Egészségügyi Igazgatóságnak azt is garantálnia kell, hogy a nem szerződött magán szolgáltatók ugyanúgy megfelelnek a minőségi és betegbiztonsági standardoknak, mint az állami, ill. a szerződött magán szolgáltatók. Továbbra is az Egészségügyi Igazgatóság lesz felelős a friss és releváns információk gyűjtéséért, feldolgozásáért és közzétételéért (pl. a várakozási időkre vonatkozóan), annak érdekében, hogy támogassa a betegeket a szabad kórházválasztásra vonatkozó jogosultságuk gyakorlásában.

Következtetések

Miközben a korábbi reformok elsősorban a páciensek szolgáltató-választási jogosultságára fókuszáltak, kevesebb figyelmet fordítottak a kínálati oldal fejlesztésére. A 2015-ös reform - habár retorikája alapján a betegek szolgáltató választására fókuszált - elsősorban a rendszer szolgáltatói oldalának fejlesztését célozta meg. Először is azáltal, hogy belefoglalja a nem szerződött magán szolgáltatókat is a szolgáltató választási rendszerbe, másodszor azáltal, hogy lehetővé teszi a Regionális Egészségügyi Hatóságokkal szerződött magán szolgáltatók nagyobb szerepvállalását.
A törvénytervezet elsősorban két sérülékeny betegcsoport - a mentális betegek és a kábítószer-függőségben szenvedők - számára célozta a szolgáltató választás kiterjesztését. A magán ellátás jól megszervezett ezeken a területeken. A kormány azt is világossá tette, hogy a Regionális Egészségügyi Hatóságoknak a jövőben több szolgáltatást kell vásárolniuk a szerződött magán szolgáltatóktól, ami további ösztönzőt biztosíthat az új szolgáltatók piacra lépéséhez.
A reform fontos elemeinek végrehajtása még folyamatban van. A fő kérdés az, hogy a Regionális Egészségügyi Hatóságok milyen mértékig fogják átadni a háziorvosi beutalók fogadásának és értékelésének felelősségét a magán szolgáltatóknak. Ez a kérdés kulcsfontosságú a Regionális Egészségügyi Hatóságok számára, mind a szakellátásba irányuló betegáramlás, mind a saját költségvetésük kontrollja tekintetében. Az Egészségügyi Igazgatóságnak pedig végre kell hajtania a nem szerződött magán szolgáltatók szolgáltató választási rendszerbe történő jóváhagyási struktúráját és folyamatát, és monitoroznia kell a tevékenységüket.
A 2015-ös reform a már korábban is alkalmazott keresleti, valamint az új kínálati oldali politikák ötvözete, mivel mind a betegek szolgáltató választási lehetőségeinek bővítését, mind az állami és magán szakellátó szolgáltatók kínálatának növelését is magában foglalja. A kereslet és kínálat oldali intézkedéseket ötvöző politikák általában nagyobb hatást fejtenek ki a várakozási idők csökkentésére a csak keresleti, vagy csak kínálati oldalra fókuszáló kezdeményezésekkel szemben. Ezért más, hosszú várólistákkal küzdő országok számára is érdekesek lehetnek a norvég reformfolyamat további fejleményei. A reform eredményessége a várólisták csökkentése terén nagymértékben attól függ, hogy a betegek mennyire aktívan fogják kihasználni a szolgáltató választás terén megnövekedett lehetőségeiket. Habár a 2001-es reformot megelőzően a norvégok általánosságban véve támogatták a kórházi szolgáltató választás bevezetését, viszonylag kevés beteg gyakorolta ezt a jogosultságát. A kormány ígéretet tett a reform eredményeinek monitorozására. A Norvég Kutatási Tanács várhatóan 2016 folyamán értékelni fogja a reformot.

Forrás: Ringard, Å , Sperre Saunes, I, Sagan, A: The 2015 hospital treatment choice reform in Norway: Continuity or change? Health Policy, Volume 120, Issue 4, April 2016, Pages 350-355. http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0168851016300318

Megjelenés dátuma: 2016-08-26 16:24:16