HealthOnline cikkek

Ország: Észtország

Témakör: Egészségpolitika

Észtország: javaslat a kötelező felelősségbiztosítás bevezetésére az egészségügyben

Észtországban nyilvános konzultációt terveznek a kötelező, a felelősséget nem vizsgáló kártérítési rendszer bevezetéséről az egészségügyben.

Az észt Szociális Ügyek Minisztériuma nyilvános konzultációt javasolt az egészségügyi szakemberek számára bevezetendő kötelező felelősségbiztosításról. Jelenleg az egészségügyi szakemberek több mint kétharmada rendelkezik önkéntes felelősségbiztosítással Észtországban. Jelenleg felelősségen alapuló, peres típusú kártérítési rendszer van érvényben, mely a műhiba bizonyításának terhét a betegre ruházza. A betegnek arra is lehetősége van, hogy klinikai szakértői véleményt kérjen az Egészségügyi Minőség Szakértői Bizottságtól, mely a Szociális Ügyek Minisztériumának alárendelten működik. Ugyanakkor ez a szakértői vélemény törvényileg nem kötelező, így a betegnek mindenképpen pert kell indítania a bíróságon. 2016-ban az Egészségügyi Minőség Szakértői Bizottság 147 panaszt kezelt, és 35 esetben azonosított hiányosságot.

Emellett a Szociális Ügyek Minisztériuma azt is javasolta, hogy állami felelősségbiztosítási alapot vezessenek be. A jelenlegi rendszert a javaslat értelmében a felelősséget nem vizsgáló kártérítési rendszerrel kellene felváltani, amely standard kártérítési díjak bevezetését jelentené, a műhiba súlyosságától függően. Ezen túlmenően, a felelősséget nem vizsgáló kártérítési rendszer az egyik kulcsfeltétele a káros esetek regisztrációja és jelentése továbbfejlesztésének. A Szociális Ügyek Minisztériuma folytatni fogja a törvényi előkészítést, és az elkövetkező években várhatóan sor fog kerülni változtatások bevezetésére.

Forrás: Habicht, T.: Ministry of Social Affairs initiated a public consultation on introducing mandatory liability insurance for health professionals. The Health Systems and Policy Monitor, 2017.03.09. http://www.hspm.org/countries/estonia05112013/countrypage.aspx

Megjelenés dátuma: 2017-03-29 15:48:01