Nemzetközi országtanulmányok

Törökország


Témakör: Gazdasági-politikai háttér

A 76,1 millió lakosú Törökországban az elmúlt évtizedben a jövedelemszint és az életkörülmények jelentős javulása volt tapasztalható. Ugyanakkor a válság itt is éreztette hatását. A 2009-es gazdasági visszaesést követően a török gazdaság gyorsan visszaállt a növekvő pályára. 2015-ben 3,1 százalékkal nőtt a GDP, 2016-ra 3,4, 2017-re 4,1 százalékos növekedést jeleznek előre. Az egy főre jutó GDP 2015-ben 20 396 amerikai dollár. A bruttó államadósság 2014-ben a GDP 39 százalékát tette ki. Az infláció 2016 márciusában 7,5 százalék. 2014. harmadik negyedévében a munkanélküliség 10,3 százalékos. (OECD Data Turkey) A szegénységi ráták az elmúlt évtizedben jelentősen csökkentek, de az egyenlőtlenségek továbbra is nagyobbak, mint az OECD-országok többségében. Törökország erősségei közé sorolható a fiatal, dinamikusan növekvő népesség, a nagy hazai piac, a stratégiai elhelyezkedés, az erős infrastruktúra és a fejlett közszolgáltatások. A külföldi és hazai befektetéseket ugyanakkor hátráltatja az üzleti környezet kiszámíthatatlansága és átláthatatlansága, illetve a kulcsfontosságú intézmények iránti közbizalom hiánya.
Törökországban az első közvetlen elnökválasztást 2014. augusztus 10-én tartották, melyen a 2003 óta miniszterelnöki hivatalt betöltő Recep Tayyip Erdogan (Igazság és Fejlődés Pártja, AKP) szerezte a legtöbb szavazatot. A miniszterelnöki pozíciót 2014 augusztusától Ahmet Davutoğlu korábbi külügyminiszter tölti be.
Törökország az OECD és a G20 tagja, az EU tagjelölt országa, valamint a Világbank Csoport egyik legnagyobb közepes jövedelmű partnerországa.

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Demográfia

Törökország az utóbbi három évtizedben, és különösen a 2003-ban hozott reformintézkedéseket követően jelentős eredményeket ért el lakossága egészségi állapotának javításában. A főbb egészségügyi indikátorok, mint a csecsemőhalandóság, a születéskor várható élettartam és az anyai mortalitás statisztikáiban kedvező változás volt tapasztalható.
2013-ban a születéskor várható élettartam a férfiak esetében 75,3 (TSI) (WHO-HFA: 76,09), a nők esetében 80,7 (TSI) (WHO-HFA: 81,71) év volt, ami 2003-tól kezdődően rendkívül gyors javulás volt a WHO Európai Régiójában, és az EU-átlagtól való eltérés is jelentősen csökkent.
A csecsemőhalandóság nagymértékben csökkent, aránya 2014-ben 7,6/1000 élveszületés volt. (TSI)
A javuló tendenciák ellenére a csecsemőhalandóságban földrajzi területenként, a vidék és a város között továbbra is nagy eltérések mutatkoznak, bár ezek is csökkentek az évek során. A vidéki területeken jelentkező magasabb csecsemőhalandóság a kedvezőtlenebb társadalmi, gazdasági körülményeknek, a nők alacsonyabb iskolázottsági fokának és a fertőző betegségeknek tulajdonítható.
A fő halálokok a keringési rendszer betegségei és a daganatos betegségek. 2015-ben az összes halálozás 40,3 százalékát okozták a keringési rendszer megbetegedései, 20 százalékát a daganatos betegségek, 11,1 százalékát pedig a légzőszervi megbetegedések. (TSI)
Az immunizálási stratégiáknak köszönhetően a gyermekek átoltottsága (DPT, gyermekbénulás, kanyaró) 2014-ben 96 százalékos volt.
Az alap- és a preventív ellátás komoly eredményeket ért el a fertőző betegségek visszaszorításában. (TSI)
Dohányzás ellenes törvényeit és szakpolitikáját - 2009 nyarától tilos a dohányzás a középületek után az éttermekben, bárokban stb. is - a WHO is elismerte. Ennek ellenére a dohányzás a férfiak körében elterjedt, 2014-ben a férfiak 41,8 százaléka naponta dohányzott.(TSI)

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Az egészségügyi rendszer jellemzői

Törökországban 2003 óta alapvető változtatások történtek az egészségügyi szolgáltatások nyújtásában és finanszírozásában. Az egészségügyi szolgáltatásokat társadalombiztosítási rendszer finanszírozza, mely a lakosság (90 százalék fölötti) többsége számára fedezetet biztosít, az egészségügyi szolgáltatások zömét az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó állami intézmények, valamint szerződéses kapcsolatban álló magánintézmények nyújtják.
A 2006-ban alapított Társadalombiztosítási Intézet (SSI) tevékenységének finanszírozása a munkáltatók és a munkavállalók befizetéseiből, valamint állami hozzájárulásokból történik, az SSI az egészségügyi rendszer szolgáltatásvásárlói oldalán monopolhelyzetet élvez. Az SSI saját ellátó hálózattal nem rendelkezik, így a szolgáltatásvásárló és szolgáltatás nyújtó szerepkör elkülönül. Szolgáltatói oldalon az Egészségügyi Minisztérium tölti be a legfőbb szerepet, és intézményei révén országszerte gondoskodik az alap- és szakellátásról. Az egyetemek is fontos szerepet játszanak a betegellátásban. A magánszolgáltatók szerződéses alapon nyújtanak biztosítás által finanszírozott ellátást. Az Egészségügyi Minisztérium tartományi igazgatóságai segítségével irányít, a helyi önkormányzatok feladatai általában a népegészségügyi intézkedésekre korlátozódnak.

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Egészségügyi kiadások

2013-ban az egészségügyre fordított kiadások aránya a GDP arányában 5,4 százalék volt.

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Forrásgyűjtés és szolgáltatáskatalógus

2013-ban az egészségügy finanszírozása 78 százalékban állami, 22 százalékban magánforrásokból történt. A magánkiadások között a lakossági közvetlen kiadások 16,8 százalékot képviseltek a finanszírozásban. (TSI)
Az egészségügy átalakítására 2003-ban elindított reformprogram részeként nagy változást hozott a 2006-os Társadalombiztosítási Törvény.
A reformot megelőzően, az egészségügyi ellátást öt különböző állami mechanizmus szerint finanszírozták. Három különböző társadalombiztosítás létezett: a Társadalombiztosítási Szervezet (SSK), a Kormányzati Alkalmazottak Nyugdíjalapja (GERF) és a Kereskedők, Kézművesek és Önfoglalkoztatottak Társadalombiztosítási Ügynöksége (Bag-Kur). Mindhárom alap nyugdíj- és egészségbiztosítást is nyújtott. Az SSK a magánszektorban dolgozó alkalmazottakat, valamint a fizikai munkát végző közszolgálati alkalmazottakat fedte le. A Bag-Kur az önfoglalkoztatottakat, a GERF pedig a nyugdíjazott köztisztviselőket biztosította. Az aktív köztisztviselők egészségügyi költségeit a központi kormányzati költségvetésből finanszírozták annak az állami intézménynek a költségvetése révén, ahol dolgoztak. A Zöld Kártya rendszeren keresztül pedig a szegények számára biztosítottak ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat közvetlenül a kormányzati költségvetésből, 2004 előtt csak a fekvőbeteg ellátásban, 2004 után a járóbeteg ellátásban is. Mind az öt mechanizmus különböző szolgáltatáscsomagot nyújtott, és eltérő szabályok szerint működött (a GERF szolgáltatáscsomagja volt a legszélesebb körű). Az SSK biztosítottai csak az SSK kórházakban kezeltethették magukat (más kórházak ellátásához csak akkor férhettek hozzá, ha kifejezetten oda utalták őket). A reform során egységesítették a szolgáltatáscsomagokat, és általános hozzáférést alakítottak ki. 2006-ban létrehozták a Társadalombiztosítási Intézetet (SSI), amely egy intézménybe integrálta a korábbi három biztosítót (SSK, Bag-Kur és GERF). Az SSI lett az egyetlen szolgáltatásvásárló, amely szerződést köthet állami és magán kórházakkal is járó- és fekvőbeteg szolgáltatásokra. 2008-ban kezdeményezték az általános egészségbiztosítást, amelynek célja az volt, hogy a GERF szolgáltatáscsomagját minden biztosítottra kiterjessze. Ez a folyamat több lépésben valósult meg. 2010-től az aktív köztisztviselők, 2012-től a Zöld Kártya tulajdonosok is az SSI alá tartoznak, ez utóbbiak járulékát továbbra is az állam fizeti. Az általános egészségbiztosításban való részvétel kötelező. A járulékok mértéke jövedelemtől függ, és a biztosítottak ugyanazon szolgáltatáscsomag igénybevételére jogosultak.
A járulék a biztosított keresetének 12,5 százalékát teszi ki, amelynek 5 százalékát a munkavállaló, 7,5 százalékát pedig a munkáltató finanszírozza. Azon polgárok esetében, akiknek keresete a minimálbér egyharmada alatt van, az állam fizeti az egészségbiztosítási járulékot. Azoknak, akiknek a keresete meghaladja a minimálbér egyharmadát, de még a minimálbér alatt van, lehetőségük van alacsonyabb járulék fizetésére.
Az általános egészségbiztosítás által nyújtott szolgáltatási csomag a szolgáltatások széles körét fogja át, a fekvőbeteg-ellátás és a járóbeteg-ellátás szolgáltatásait is tartalmazza. Ennek értelmében támogatás jár a preventív szolgáltatásokra, fekvő- és járóbeteg-ellátásra (beleértve a diagnosztizálást, kezelést, rehabilitációt), a sürgősségi ellátásra, anya- és csecsemővédelemre, szájsebészeti, fogászati ellátásra, mesterséges megtermékenyítésre (két kísérlet), vérkészítményekkel kapcsolatos ellátásra, a külföldön igénybe vett ellátás bizonyos eseteire, gyógyszerekre és segédeszközökre.
A betegek közvetlen kifizetéseinek (OOP) 2013-as 16,8 százalékos aránya az egészségügyre fordított összkiadásból jelentős visszaesést mutatott a 2000-ben regisztrált 27,6 százalékhoz képest. Az OOP kifizetések közvetlen kifizetés, költségmegosztás vagy informális fizetések formájában történhetnek. Költségmegosztás érvényesül a gyógyszerek, egészségügyi segédeszközök esetében, valamint a háziorvosi beutaló nélkül igénybe vett kórházi ambuláns ellátásban. A költségmegosztás alól mentesül az alapellátás, a sürgősségi ellátás (kivéve, ha nem sürgősségi esetben veszik igénybe), az intenzív ellátás és a krónikus betegek (pl. cukorbetegek, daganatos betegek) ellátása.
Az egészségbiztosítással szerződésben álló magán szolgáltatók igénybevétele esetén a magán intézmények a betegek számára extra számlázást alkalmazhatnak (tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítók a magánszektortól olyan árakon vásárolják az egészségügyi szolgáltatásokat, amely nem fedezte annak aktuális költségeit). Az extra számlázás mértékét az Egészségügyi Minisztérium és az SSI együtt szabályozza.
Az önkéntes egészségbiztosítás kis részt képvisel az egészségügyi kiadások finanszírozásában.

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Forrásallokáció

A családorvosi ellátást fejkvóta alapján finanszírozzák, amelyet a régió társadalmi-gazdasági fejlettsége alapján kiigazítanak. A háziorvosok finanszírozása teljesítményelemet is magában foglal. A teljesítménykritériumok nem teljesítése esetében a háziorvosok kereseteinek csökkenését (az alapfizetésük legfeljebb 20 százalékának mértékében), illetve szerződésük megszűnését eredményezheti. A keresetlevonást az alábbi három mutató határozza meg: gyermekek oltottsági aránya, szülés előtti vizitek, gyermekek follow-up vizitjei. A teljesítménykritériumoknak való megfelelést a közösségi egészségügyi központ értékeli ki, félévente legalább egyszer. Emellett további kifizetésekben részesülnek a működési költségek és laboratóriumi vizsgálatok fedezésére. Az ellátás koordinációját, valamint az életmóddal kapcsolatos tanácsadást szolgáltatás szerinti díjazással finanszírozzák.
Az állami kórházakat a biztosító és az Egészségügyi Minisztérium által évente megtárgyalt csomagban, globális költségvetés szerint finanszírozzák. A kórházi dolgozók bérezésben és teljesítmény szerinti kifizetésekben részesülnek. Az Egészségügyi Minisztérium éves költségvetésének legfeljebb 40 százalékát osztja újra az egészségügyi dolgozók között teljesítmény prémiumok formájában, amelyet a kórház teljesítménypontszáma alapján igazítanak ki. Ez a kórházi dolgozókat érdekeltté teszi abban, hogy személyes teljesítményükkel hozzájáruljanak a magas intézményi pontszámokhoz. Az intézményi pontszámot 49 indikátor alapján kalkulálják, melyek kiterjednek a klinikai eredmények, folyamatok, valamint az intézményi jellemzők területeire (pl. egy orvosra jutó invazív eljárások száma, a kórház tisztasága, ágyfoglaltság, a kórházi tartózkodás átlagos időtartama, a teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosok aránya, betegelégedettségi és kórházi fertőzési ráták).
A magánkórházak az ellátott betegek után átalánydíjat kapnak a társadalombiztosítótól, és meghatározott plafonig (az állami kórház által nyújtott szolgáltatás árát legfeljebb 90 százalékkal haladhatja meg) a betegtől is kérhetnek kiegészítő díjazást. (OECD, 2014)

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Alapellátás, járóbeteg-szakellátás

Az országban az egészségügyi alapellátást családorvosi központok, közösségi egészségügyi központok, gondozók, magánrendelők nyújtják.
A családorvosi központokon alapuló rendszer bevezetése előtt az alapellátást egészségügyi központok, egészségügyi állomások biztosították.
2004-ben a Török Nagy Nemzetgyűlés kísérleti családorvosi törvényt fogadott el, amely megteremtette a szükséges jogi alapot a kísérleti családorvosi rendszer létrehozására. 2005-ben először az ország északnyugati tartományában (Düzce) alakították ki a családorvosi rendszert, majd 2010 decemberéig az ország minden tartományában bevezették. Egy családorvoshoz átlagosan 3500 beteg tartozik. A családorvos naponta átlagosan 30-50 beteget lát el.
A városi területeken a lakosok saját maguk választhatják meg a családorvosukat, de a városkörnyéki területeken, ahol kevés a családorvos, a lakosokat területi alapon hozzárendelik egy-egy orvoshoz. A családorvosok dolgozhatnak egyéni vagy csoportpraxisban, az Egészségügyi Minisztérium tulajdonában lévő alapellátó egészségügyi központokban, melynek igénybevételéért havi bérleti díjat kell fizetniük. A családorvosok általános orvosok vagy családorvosi szakvizsgával rendelkező orvosok, akik egy szülésznővel, ápolóval vagy sürgősségi ellátást nyújtó egészségügyi szakemberrel működnek együtt. A szülésznők, akik korábban a közösségi alapú tevékenységekben játszottak fontos szerepet, ma már a háziorvosok asszisztenseiként funkcionálnak. A családorvosok, illetve a családorvosi ellátásban dolgozó egészségügyi szakemberek két éves periódusra szerződnek a biztosítóval. 2006 júliusában törölték el a kötelező beutalási rendszert, így jelenleg a betegek szabadon léphetnek be az egészségügyi ellátásba az ellátás bármely pontján.
A családorvoslás terén követelmény a folyamatos továbbképzés, és minden családorvosnak teljesítenie kell egy másodszintű tréninget is.
A családorvosi rendszerben egy család minden tagját ugyanaz az orvos kezelheti. A családorvosi központok preventív szolgáltatásokat (immunizáció, terhes nők és gyermekek monitoringja), valamint diagnosztikai, gyógyító, rehabilitációs és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtanak az alapellátás szintjén. A családorvos minden egészségi állapotra vonatkozóan kezdeti diagnózist és kezelést nyújt, illetve beutalhatja a pácienseit szakorvoshoz, és nyomon követheti szakorvosi kezelésüket. A családorvosi központokban dolgozó családorvosok végezhetnek diabétesz vizsgálatot, vesefunkció vizsgálatot, hormonteszteket, terhességi tesztet és vérvizsgálatot. Kezelhetnek sürgősségi eseteket, illetve kórházba utalhatják őket, amennyiben komplikációk lépnek föl. Jelentős problémát jelent a családorvos-hiány. Az Egészségügyi Minisztérium célja, hogy növelje a családorvosok számát, és 2023-ra egy családorvosra átlagosan 2000 beteg jusson.
A közösségi egészségügyi központok a közösségi szintű tevékenységekért felelősek, így pl. statisztikák gyűjtése, fertőzéses betegségek kontrollja, környezet- és foglalkozás-egészségügyi szolgáltatások, egészségfejlesztési és egészségnevelési szolgáltatások, iskola-egészségügyi ellátások. Emellett a közösségi egészségügyi központok értékelik a családorvosi központok teljesítményét a körzeti egészségügyi igazgatóságok irányítása mellett, és koordinálják a hozzájuk tartozó területeken az egészségügyi és más intézmények tevékenységét.
Törökországban a kórházak is részt vesznek az ambuláns ellátásban. Minthogy nincs kellőképpen hatékony beutalási rendszer, a kórházak ambulanciáján folytatott konzultációk többsége az alapellátásban is könnyen megoldható lenne. (Öcek et al, 2014)

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Fekvőbeteg-ellátás

A 2003-as reformokban célul tűzték ki az adminisztratív és pénzügyi szempontból autonóm állami kórházak kialakítását. A reformot megelőzően a kórházakat három fő állami szolgáltató működtette: az Egészségügyi Minisztérium, az SSK és az egyetemek. A reformok során az SSK által működtetett kórházakat az Egészségügyi Minisztérium vette át. A források hatékonyabb felhasználása érdekében az Állami Kórházi Hatóság a vidéki területeken Állami Kórházi Uniókat alakított ki, a szekunder és tercier ellátó intézmények bevonásával. Az így létrehozott Állami Kórházi Uniók a közös tervezés színhelyei.
2014-ben a kórházak 57 százaléka (866 kórház) és a kórházi ágyak kb. 60 százaléka (123 690 ágy) tartozott az Egészségügyi Minisztériumhoz. A kórházak 4,5 százaléka és a kórházi ágyak 18 százaléka volt az egyetemek tulajdonában, valamint a kórházak 36 százaléka és a kórházi ágyak 20 százaléka tartozott a magánszektorhoz (a nagy magánkórházak 90 százalékának szerződése van a társadalombiztosítóval). A reformok során nőtt a magánkórházak száma, de a kórházi szektor túlnyomó részét továbbra is állami kórházak alkotják. A magánkórházak többségükben profit-orientáltak, de van néhány non-profit kórház is, melyeket alapítványok működtetnek. (TSI, Atun et al., 2013)
A kórházi ágyak 89 százaléka általános kórházi ágy. Az 1000 lakosra jutó kórházi ágyak aránya 2,66 volt 2014-ben, az EU átlag (5,27) kevesebb, mint fele. (TSI, WHO HFA).

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Gyógyszerek

A gyógyszerárak meghatározását a Gyógyszerárazási Bizottság végzi, amelyben az Egészségügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, valamint a Társadalombiztosító Intézet képviselői vesznek részt.
Törökországban referenciaárazási rendszert alkalmaznak. Egy gyógyszer referencia ára a legalacsonyabb gyári ár az 1) öt EU referencia országban, 2) abban az országban, ahol a terméket előállítják, 3) abban az országban, ahol a terméket importálják, feltéve, hogy a termék piaci engedéllyel rendelkezik, és ténylegesen árusítják ezen országok valamelyikében. A referenciaárat euróban határozzák meg, és korábban ezt egy mesterséges fix árfolyamon (1,9595) váltották át török lírára. 2015 júliusában változtatásokat vezettek be a referenciaár euróról török lírára való átváltására vonatkozóan, melynek értelmében az euróban meghatározott referencia árat az előző évi átlagos euró/török líra árfolyam 70 százalékán váltják át török lírára. A Gyógyszerárazási Bizottságnak minden év január 5-ig meg kell határoznia az operatív euró/török líra árfolyamot az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek árazására vonatkozóan, a Török Központi Bank napi indikatív árfolyama alapján.
A gyógyszercégek felelősek a releváns referenciaárak monitorozásáért, nyomon követéséért, és az Egészségügyi Minisztérium erről történő tájékoztatásáért. A gyógyszercégeknek félévente be kell jelenteniük a referenciaárakra vonatkozó változásokat. Generikumok esetében az eredeti termék árának 60 százalékát alkalmazzák. Amennyiben az eredeti termék ára csökken, a generikum árát is csökkenteni kell. 2013-ban az ambuláns ellátásban felírt gyógyszer 47 százalékát tették ki a generikumok, érték alapján vizsgálva pedig 31 százalék volt az arányuk. (Gürsoy et al, 2014; Maran, 2015)
A gyógyszereket magán patikák forgalmazzák, a kórházak a fekvőbetegek ellátására saját patikákkal rendelkeznek. Patikát csak török állampolgárságú gyógyszerész nyithat, patikaláncok nem engedélyezettek.

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: e-egészségügy

A 2003-as Egészségügyi Átalakítási Program egyik alkotóelemét az e-egészségügy fejlesztése képezi, amely az egészségügyi adatok standardizálását, az elektronikus betegnyilvántartás (EHR) létrehozását és egy vezetői döntéstámogatási rendszer megvalósítását célozza. Az Átalakítási Programot követően több egészségügyi IT infrastruktúra elemet dolgoztak ki, közülük kiemelhető a Saglik-Net (egészségügyi hálózat), a Központosított Előjegyzési Rendszer, az Alap Egészségügyi Statisztikai Modul, a Társadalombiztosítási Intézet e-recept rendszere és a Központi Erőforrás Menedzsment Rendszer.

Saglik-Net

A Saglik-Net két fő komponenssel rendelkezik: az Országos Egészségügyi Információs Rendszer (NHIS) és a Háziorvosi Információs Rendszer (FMIS). Az NHIS országos infrastruktúra minden beteg adatának megosztására. Jelenlegi megvalósítási fázisában a rendszer a másodlagos és tercier ellátók információs rendszereiből az Egészségügyi Minisztérium NHIS szerverei felé történő epizodikus betegnyilvántartás adattovábbítását támogatja. A Háziorvosi Információs Rendszer (FMIS) is országos szinten működik az alapellátás betegadatainak megosztására. A háziorvosi egészségügyi adatok tartalmát is a Minimum Egészségügyi Adatkészlet határozza meg, amely következő kilenc adatelemet tartalmazza a háziorvosi domainben: csecsemők megfigyelése, gyermekek megfigyelése, védőoltások nyomon követése, 15-49 éves nők megfigyelése, terhesség megfigyelése, gyermekágyi megfigyelés, halálesetek, általános beteg vizsgálatok, konzultációk. A kliens-szerver architektúrájú FMIS központja az ankarai Egészségügyi Minisztériumban található, míg a kliens alkalmazásokat a háziorvosok a rendelőikben használják. Az alkalmazások az HL7 szabványnak megfelelő webes szolgáltatások használatával képesek tárolni és lehívni adatokat a minisztériumi szerverekről.
A 2009-ben indult NHIS első változatában az NHIS és az FMIS még két különálló rendszer volt saját adatbázissal és webes szolgáltatásokkal, ami problémákat okozott az alapellátás és a másodlagos/tercier ellátás EHR adatainak összekapcsolásában. Ez a probléma 2012-ben, az NHIS 2.0 kibocsátásával oldódott meg, amely egyesítette a két rendszert. Az NHIS-en keresztül gyűjtött epizodikus EHR-t a 65 adatelemet tartalmazó Minimum Egészségügyi Adatkészletből aggregálják, amelyet a HL7 CDA (Health Level-7 Clinical Document Architecture) adatátviteli standardok alapján továbbítanak és kódolnak.
2013 novemberére az állami kórházak 98 százaléka és a magán/egyetemi kórházak 80 százaléka kapcsolódott az NHIS-hez a nyilvántartások továbbítására. 2012. augusztustól valamennyi háziorvos kapcsolódott az NHIS-hez.
Az FMIS döntéstámogatási rendszere átfogó képet nyújt a beteg alapellátásban történő nyilvántartásáról. A döntéstámogatási rendszer az Oracle Business Intelligence megoldásain alapul, és személyre szabható felületet nyújt különböző szereplők számára, pl. döntéshozók, adminisztrátorok, tartományi/megyei egészségügyi menedzserek, egészségügyi központok személyzete, háziorvosok.
Az FMIS használható a háziorvosok teljesítményének értékelésére is, amely a finanszírozásukat is befolyásolja.

Központosított Előjegyzési Rendszer

A Központosított Előjegyzési Rendszer (CHAS) lehetővé teszi a betegek számára, hogy időpontot kérjenek bármilyen állami fekvőbeteg ellátónál a 182-es szám hívásával, a CHAS web portálján keresztül, vagy mobil alkalmazással. Az állami egészségügyi ellátóknál dolgozó összes szakember legalább 15 nap távlatában osztja meg a naptárát az Egészségügyi Minisztériummal a CHAS webes szolgálaton keresztül, így a lakosság a naptárak szerint tud időpontot egyeztetni. A CHAS bevezetésére 2009-ben került sor néhány tartományban, országos szintű működése 2011-ben indult el.

Alap Egészségügyi Statisztikai Modul

Az Alap Egészségügyi Statisztikai Modult (BHSM) az egészségi állapot, az egészségügyi kockázatok és indikátorok információinak gyűjtésére használják. A Modul célja az Egészségügyi Minisztérium központi és tartományi forrásainak és programjainak irányítása. Kb. 70 alap egészségügyi statisztikai űrlap létezik, ezek közül többet a WHO-nak is jelentenek. A legtöbb űrlapot még kézzel töltik ki. Az adatok egy része rendelkezésre áll a FMIS-ben is. Jelenleg folyik az FMIS döntéstámogatási rendszer fejlesztése, hogy ezeket a jelentéseket automatikusan generálják, és felváltsák a manuális BHSM jelentéseket.

e-recept

A Társadalombiztosítási Intézet web-alapú e-recept infrastruktúrát fejlesztett ki a Medula nevű rendszerük részeként, amelyet eredetileg a társadalombiztosítás által fedezett költségek térítésének automatizálására hoztak létre. Néhány éves modellkísérlet után az e-receptfelírási rendszer országosan 2012 júliusában állt működésbe és 2013. január 15-től kötelező a használata. A rendszer kapcsolódik a Saglik-Net hálózattal, és integrálva van az egészségügyi ellátók információs rendszereivel a Medula web szolgálatokon keresztül, így a szakemberek a megszokott felhasználói felületen írhatják fel a recepteket.
A receptfelírási rendszer minden e-recepthez egyedi azonosítót jelöl ki. A gyógyszertárban betegek a felírt gyógyszereket a személyazonosító igazolványuk és az egyedi e-recept azonosító bemutatásával vehetik fel. A Medula gyógyszertári szoftver használatával a gyógyszerész képes az e-receptek lekérdezésére, megtekintésére és kiadására. A rendszer nyomon követi a betegnek eddig kiadott összes gyógyszert is, megelőzi a szükségtelen gyógyszerkiadást, és helyettesítő terméket kínál, ha egy gyógyszer nem áll rendelkezésre. A Társadalombiztosítási Intézet az e-receptfelírási rendszert a gyógyszertárak finanszírozására is használja.

Központi Erőforrás Menedzsment Rendszer

A Központi Erőforrás Menedzsment Rendszer komponensei a Humán Erőforrás Menedzsment Rendszer (HRMS), a műszerek-berendezések, gépek, járművek nyilvántartása (az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó intézményekben), a beruházások nyomon követő rendszere (beruházások aktuális helyzete és ingatlan nyilvántartás) és a magán egészségügyi szervezetek nyilvántartása (működési engedélyek, kapacitások). A HRMS-t a személyzeti információk és tevékenységek monitorozására használják. (Dogac et al., 2014)

Mobil egészségügyi alkalmazások

A mobil egészségügyi alkalmazások (mHealth) is az e-egészségügy részét képezik. Ez utóbbi mobil eszközökkel, pl. mobiltelefonnal, páciensfigyelő eszközökkel, digitális személyi asszisztensekkel (personal digital assistants, PDA-k), valamint egyéb vezeték nélküli eszközökkel támogatott egészségügyi és népegészségügyi szolgáltatásokat jelent. Ezek a mobil eszközök számos szolgáltatást magukban foglalnak, beleértve a hangüzeneteket, sms-eket, GPRS, GPS, Bluetooth, valamint 3G és 4G rendszereket. A mobil technológiák nagy potenciállal rendelkeznek a személyre szabott egészségügyi technológiák alkalmazásában, és hozzájárulnak a hospitalizáció csökkentéséhez is. Ilyen alkalmazást fejlesztettek ki pl. az Alzheimer-kórban szenvedők és gondozóik számára (Alz-e-Med). Az egészségügyi, oktatási és rehabilitációs modulokból álló rendszer otthoni alkalmazásként elősegíti a beteg jó szellemi és fizikai állapotát, különböző játékok segítségével lassítja a betegség előrehaladását. A gondozóknak, családtagoknak információt nyújt a betegség állapotáról.
Az e-egészségügy következő szintjét az egészségügyi kommunikáció felhősítése képezi. A Saglik-net rendszerben az egészségügyi szolgáltatóktól származó adatokat egy felhőbe mentik el. A felhasználóktól származó egészségügyi adatokat a felhőbe küldik elemzésre, majd visszaküldik a felhasználók számára okostelefonokon vagy tableteken keresztül. Ez lehetővé teszi a felhasználók (páciensek) számára egészségi állapotuk jobb megértését, és elősegíti, hogy felelősséget vállaljanak egészségükért.

Az e-egészségügy fejlesztésének kihívásai és lehetőségei

Törökország fejlett e-egészségügyi rendszerében az egyik fő nehézséget a páciensek adatvédelme jelenti. Jóllehet az adatokat csak az Egészségügyi Minisztérium használja, ami csökkenti az adatvédelem megsértésének kockázatát. A betegtájékoztatás biztonsága is kihívást jelent. A nemzetközi együttműködésben kínálkozó lehetőségek területei: az egészségügyi adatok minősége, az adatvédelem, adatbiztonság, az egészségügyi szolgáltatók különböző rendszereinek integrációja, a menedzsment attitűdjének megváltoztatása a digitális technológiával szemben. A török kormányzat elsősorban a tudásalapú és üzleti együttműködésben érdekelt. Partnerként az egyetemek tekinthetők, az e-egészségügyi K+F tevékenység elsősorban a török egyetemeken folyik. (Bakker et al. 2015)

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Egészségügyi dolgozók

Bár az orvosok száma nőtt az utóbbi időben, lakosságra jutó arányuk (2014-ben 1,75/1000) így is az EU országok átlagának (3,47/1000) csak felét teszi ki. Az ápolók és szülésznők lakosságra jutó aránya (2013-ben 2,54/1000) messze elmarad az EU-átlagtól (8,5/1000). (WHO HFA)

Az elegendő számú egészségügyi humán erőforrás már a reformokat megelőzően is súlyos gondot okozott, és a helyzetet súlyosbította, hogy a reformok következtében javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, és jelentősen megnövekedett az irántuk való kereslet. Az Egészségügyi Minisztérium több intézkedést hozott a rendelkezésre álló egészségügyi személyzet teljesítményének, hatékonyságának növelésére.
Megtiltották a duális foglalkoztatást, ami korábban lehetővé tette, hogy az államilag foglalkoztatott orvosok részmunkaidőben a magán szektorban is dolgozzanak. Az Egészségügyi Minisztérium ezt a gyakorlatot tette felelőssé a hiányzásokért, valamint az alacsony teljesítményért az állami kórházakban, és a korrupció egyik formájaként írta le. 2004-től kiegészítő teljesítmény alapú finanszírozási rendszert vezettek be az egészségügyi ellátás különböző szintjein.
Az alap és szakellátásban egyaránt tapasztalható orvoshiány megoldása érdekében 2008-2011 között 80 százalékkal növelték az orvostanhallgatók keretszámát (az ápolóképzésben résztvevők keretszámát 60,5 százalékkal).
A területi egyenlőtlenségek mérséklése céljából kötelező szolgálatot vezettek be az állami egészségügyi iskolák és a szakorvosi képzések frissen végzettjei számára, valamint az ország keleti és délkeleti régiójában emelték az egészségügyi dolgozók kereseteit.
A reformok során különválasztották a klinikai és működési menedzsmentet, és hangsúlyt helyeztek az egészségügyi rendszermenedzsment, mint az orvoslástól független tudományág fejlesztésére. Emellett ösztönözték a magán egészségügyi iskolák, valamint egészségtudományi iskolák (pl. egészségügyi menedzsment) létrehozását.
A humán erőforrás fejlesztésére irányuló intézkedések csak mérsékelten bizonyultak hatékonynak. Habár az orvosok nettó kereseteinek növekedése pozitívumként értékelhető, OECD-szakértők szerint a teljesítmény alapú kifizetések esetében a volumenek helyett a betegeredményekre kellene nagyobb hangsúlyt helyezni. Javasolják a szakmai szervezetek bevonását is a HR folyamatokba, például a teljesítmény alapú kifizetések kritériumainak meghatározásába, a munkafeltételek kidolgozásába, a szolgáltatásnyújtás standardjainak meghatározásába. Ez elősegítheti a betegáramlás hatékonyabb menedzselését, méltányos hozzáférés biztosítását a magas minőségű szolgáltatásokhoz, valamint az elégedetlenség csökkentését az egészségügyi dolgozók körében. (OECD, 2014)

Megjelent: 2016-05-19


Témakör: Egészségügyi reformok

Az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott, 2013-2017 közötti időszakra vonatkozó Stratégiai Terv átfogó célkitűzése a lakosság egészségi állapotának javítása, az egészségi állapot terén mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentése. Ezen belül négy stratégiai célkitűzést határoztak meg:

1. Az egyén és a közösség védelme az egészségügyi kockázatokkal szemben, és az egészséges életmód előmozdítása: ez a célkitűzés magában foglalja az egészségfejlesztést, a helyes táplálkozás és fizikai aktivitás előmozdítását, a dohányzás és függőséget okozó szerek visszaszorítását, a lakosság egészségügyi tájékozottságának bővítését, a reproduktív egészségügyi szolgáltatások fejlesztését, a fertőző és nem fertőző betegségek visszaszorítását, valamint a környezeti, társadalmi és munkahelyi kockázatok, vészhelyzetek és katasztrófák káros hatásainak mérséklését.

2. Hozzáférhető, megfelelő, hatékony és eredményes egészségügyi szolgáltatások nyújtása az egyének és a közösség számára. Ezek az intézkedések kiterjednek az ellátás minőségének fejlesztésére (klinikai minőségi standardok, biztonsági standardok, bizonyíték alapú klinikai irányelvek kidolgozása, eredményalapú monitoring bevezetése, az orvosi műhibák monitorozásának és megelőzésének fejlesztése), a pszichiátriai ellátás közösségi egészségügyi szolgáltatásokba integrálására, a prevenció megerősítésére, az alapellátáshoz való hozzáférés növelésére, a preventív fogászati és mentális ellátás megerősítésére, a rákszűrések fejlesztésére, a sürgősségi ellátás fejlesztésére. Tervezik az alapellátás szerepének kiterjesztését, egészségfejlesztési, ill. egészséges életmódot támogató programok, valamint egyéb szolgáltatások (geriátriai ellátás, otthoni ápolás, mentális egészségügyi ellátás, rákbetegek palliatív ellátása, laboratóriumi szolgáltatások) alapellátásba történő integrációját, a háziorvosok szerepének növelését a krónikus betegek kezelésében, valamint az ellátás koordinációja terén. Az egészségügyi humán erőforrás fejlesztésére, irányuló intézkedések az egészségügyi szakemberek eloszlásában tapasztalható regionális különbségek csökkentését, az egészségügyi szakemberek kompetenciájának fejlesztését, a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségeinek bővítését, a telemedicina gyakorlatának fejlesztését, az egészségügyi menedzserek képzését foglalják magukba. Tervezik az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, a gyógyszerek elérhetőségének, biztonságának, hatásosságának és megfelelő alkalmazásának fejlesztését, a gyógyászati eszközök biztonságának fejlesztését, a gyógyszerfelügyelet megerősítését, a hagyományos, kiegészítő és alternatív gyógymódokra vonatkozó szabályozások megerősítését, az egészségügyi információs rendszer továbbfejlesztését.

3. Emberközpontú és holisztikus szemléleten alapuló válaszadás az egészségügyi szükségletekre és elvárásokra: ez magában foglalja az egyén ellátásban betöltött szerepének megerősítését (a betegek egészségügyi tájékozottságának bővítését, az ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítését pl. a fogyatékosok, az idősek és alacsony jövedelmű csoportok esetében). Megerősítenék az egyének védelmét a túlzott mértékű egészségügyi kiadásokkal szemben. A betegek és az egészségügyi szakemberek egészségügyi rendszerrel való elégedettségének növelését a betegelégedettségi és dolgozói elégedettségi felmérések folytatásával, a munkafeltételek javításával kívánják elérni.

4. Az egészségügyi rendszer továbbfejlesztése oly módon, hogy hozzá tudjon járulni Törökország gazdasági-társadalmi fejlődéséhez: cél az egészségügyi rendszer fenntartható finanszírozásának biztosítása az ellátás minőségének garantálása mellett. Tervezik a prevencióra és életmódprogramokra allokált források arányának növelését, az egészségügyi és szociális ellátás közötti szorosabb együttműködést, a teljesítmény alapú finanszírozás fejlesztését a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök racionálisabb alkalmazása érdekében. Támogatják a bizonyítékokon és költséghatékonyságon alapuló egészségügyi technológiák alkalmazását, az adminisztratív költségek csökkentését. További prioritás a teljesítményértékelési és monitorozási rendszer kidolgozása, a kulcsfontosságú indikátorok azonosításával (2012-ben a WHO és a Világbank támogatásával megjelent egy HSPA jelentés a török egészségügyről: WHO, 2012). Elő kívánják mozdítani a kutatás-fejlesztést és innovációt az egészségügyben, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és egészségügyi szolgáltatások exportját, valamint az egészségturizmust. (Ministry of Health of Turkey, 2012)

Megjelent: 2016-05-19


Források